.
A gyeplabda olimpiai csapatjáték. A gyeplabdában két 11 fős csapat (egy kapus és 10 mezőnyjátékos) játszik egymás ellen. A játék célja, hogy a játékosok a speciális ütővel a labdát az ellenfél kapujába juttassák. A mezőnyjátékosok csak az ütővel érhetnek a labdához.
Az olimpiákon a játék szabadtéri – alap – változatát játsszák, ezenkívül létezik a játék teremben játszott változata is.
A szabadtéri gyeplabda játékideje kétszer 35 perc, 5 perc szünettel. A labdához a mezőnyjátékosok kizárólag az ütővel, annak is a lapos felével érhetnek. A kapus a labdához bármely testrészével hozzáérhet, sőt azt rúghatja is, megfognia, vagy ráfeküdnie azonban nem szabad. A labdát teremben a kapura lövést leszámítva nem szabad megemelni, műfüvön is csak akkor, ha az nem veszélyezteti a játékosok testi épségét. A játékos csak akkor szerelhet, ha abban a helyzetben van, hogy ezt a másik játékos testének érintése nélkül megteheti.
A legrégibb ütős labdajátéknak tartott sportág történelme a legrégebbi civilizációkig nyúlik vissza annak ellenére, hogy pontosan nem ismert az eredete. Az első forrás i. e. 4000-ből, Egyiptomból, a Nílus-völgyi sírfaragásokról származik. A XII. századi Franciaországban űzött játékot „Crosse”-nak vagy „Hoquet”-nak (ez utóbbi jelentése: pásztorbot) nevezték. A játék célja az volt, hogy a másik csapat számára kijelölt pontba (ez lehetett zászló, kör, esetleg lyuk) kerüljön a labda. Ekkor még szabályos volt kézzel vezetni, s bármilyen különös is, sajnos, igaz: ha a labdát a levegőben ütötték meg, a veszélyes kísérlet többször is halállal végződött.
A gyeplabda immár modernnek tartott változata a XIX. században, Angliában jelent meg: Londonban alakult meg az első bejegyzett egyesület, a Blackheat. A sportágat 1861 óta játsszák a mai formában (nyílt terepen, formára készített ütővel, labdával). Az első szabályokat a golfklubból alakult Blackheat Football and Hockey Club és a Teddington Hockey Club foglalta írásba 1875-ben. Fontos változás volt, hogy a kézzel történő játékot megszüntették, gömbölyű labdával kellett játszani és az ütőt nem lehetett a váll fölé emelni. 1883-ban aztán a pályán lévő játékosok számát is rögzítették, és bevezették a ma is használt lövőkört, melyen belülről a gól elérhető.
A Nemzetközi Gyeplabda Szövetség (FIH) 1924-ben, a párizsi olimpia idején alakult meg. A nők 1980-ban, Moszkvában mutatkozhattak be a játékokon.
Magyarországon az első gyeplabdázók a MAC (Magyar Athletikai Club) jéglabdázói (bandy) voltak, akik téli sportágukat nyáron ezzel a játékkal egészítették ki. Hazánkban 1908-ban rendezték a játék első bemutató mérkőzését, igaz, két bécsi együttes, a Wiener AC és a Konzuli Akadémia csapatai között.
A sportágat az első világháború – megannyi mással együtt – elsöpörte, de az újrakezdést követően, 1918-ban megalakult az első, kimondottan ezzel a sportággal foglalkozó egyesület (Magyar Hockey Club) , amely hamarosan a kontinens legismertebb klubjai közé tartozott. Otthona a régi lóversenytér volt, s a játéknak Pesten ez lett az igazi bölcsője. A játékosok száma ugrásszerűen megnőtt, és sorra alakultak a gyephoki csapatok, a BHC, a BBTE, a Láng Gépgyár, az FTC, az Amateur HC.
A válogatott 1925-ben szerepelt először nemzetközi tornán, Svájcban, az 1928-ban kiírt első magyar bajnokságot pedig a Magyar Hockey Club nyerte. Hat esztendővel később két osztályban már 14 csapat játszott a hazai bajnokságban. A nemzeti együttes részt vett az 1936-os, berlini olimpián, ahol legyőzte Belgium és az Egyesült Államokat is, majd kikapott Japántól és Indiától, így kiesett.
A második világháború után ismét nehezen tudott talpra állni a sportág. A szakosztályok feloszlottak, csupán az Építők és a BVSC maradt fenn, nem csoda tehát, hogy 1956-ban már a bajnokságot sem rendezték meg. Az újjászervezés 1957-ben az önálló szövetség létrehozásával kezdődött, s új csapatok alakultak: a Volánbusz, a Postás, a Kőbányai Sörgyár, a Budai Pedagógus, a Ceglédi Vasutas és a Gödöllő.
A válogatott a világversenyeken sokáig nem vett részt, az 1970-es, brüsszeli Európa-bajnokságon azonban már ott volt.