.
Az ejtőernyő olyan eszköz, mely légellenállása vagy formájából adódóan rajta keletkező felhajtóerő révén biztonságos földet érési sebességre csökkenti az egyébként szabadon eső test zuhanását.
Napjainkban több változata létezik, melyeknek mind más manőverezési vagy biztonsági képességei vannak:
- Mentőernyő meghibásodott légijárműből, emberi élet mentésre szolgál, általában a pilóták és a repülőgép személyzete használja.
- Tartalékernyő (néha hibásan: „mentőernyő”) kizárólag a sportejtőernyőknél használatos, a rendellenesen működő főejtőernyő leoldása után nyitják, életmentés céljából.
- Sportejtőernyő sport vagy szórakoztatási célú használatra. Ide sorolható a célba ugró, kupolaforma-ugró, tandem, swoop, BASE ejtőernyők. (A sportejtőernyők – kivéve a BASE ernyőket – minden esetben két ernyőt, egy főernyőt és tartalékernyőt tartalmaznak, melyeknek méretei nagyjából megegyeznek.)
- Teherernyő főként katonai célú terhek (pl. élelmiszer, gyógyszer, lőszer, haditechnikai eszközök, stb) biztonságos földre juttatására használatos.
Az ejtőernyős sport rendkívül dinamikusan fejlődik, egyre újabb és újabb versenyágak születnek. A versenyágak két kategóriába sorolhatóak, az egyik a szabadesés közben, zárt ejtőernyővel végrehajtott manőverekből, a másik a nyitott ejtőernyővel történő sportfeladatokból áll. A klasszikus ejtőernyőzés célbaugrásból és stílusugrásból áll. A célbaugrásnál egy 2 cm átmérőjű pont a cél a földet éréskor, amelynek szélétől 15 cm-ig mérnek. A feladat a minél kisebb érték elérése.
A stílusugrásnál szabadesés közben kell 360o-os vízszintes fordulók és hátraszaltók kisorsolt kombinációit a legrövidebb idő alatt minél kisebb hibával végrehajtani.
Formaugrásnál 4, 8 és 16 fős csapatoknak kell szabadesés közben, adott időn belül, minél több, sorsolással kiválasztott alakzatsorozatokat, formációkat végrehajtani.
Szabadesés közben végrehajtott versenyágak a szabadrepülés, a szabadstílus, a légdeszka (lábra erősített deszkával végrehajtott ugrás), amelyeket a köznyelv inkább összefoglalva „légi balettnek” nevez, de jelentősen eltérnek egymástól.
Nyitott kupolás versenyszámok a kupola-formaugrás, ahol alakzatépítési és gyorsasági feladatokat hajtanak végre a csapatok, és a kupolakezelés (swoop), ahol a versenyzők egy fordulóval nagy sebességet gyűjtenek össze, és távolsági, sebességi, célra szálló és több más érdekes feladatot hajtanak végre. Egy manapság terjedőben lévő újabb speciális változat az ejtőernyős célbaugrást a háromtusával ötvöző verseny.
Az ejtőernyős sport viszonylag fiatal, azonban a technika kialakulását követve mégis nagy múltra visszatekintő története van.
TÖRTÉNETE
Az 1953-ban kiadott magyar szabvány azt irt a az ejtőernyőről, hogy az “egy olyan légellenállást létrehozó szerkezet, mely az eső test sebességét csökkenti”. Nos ez a légellenállást létrehozó szerkezet őse személyek által alkalmazva régi kínai levéltári okmányok szerint Kínában 1306-ban Fo-Ki en császár koronázási ünnepségén mutatkozott be először. Az ugrók bambusz rudakra feszített borkupolával és kezükre erősített kötelekkel tornyokból és magas fákról hajtottak végre ugrásokat. A fentiekhez hasonló leírások maradtak fenn Indiából is…
1500-as évek körül Olaszországban Leonardo da Vinci “A madarak repülésének kódexe” című munkájában már nemcsak vázlatrajzokat készített az ejtőernyőről, hanem kifejtette a szerkezet helyes működés módját is. Leonardo da Vinci által tervezett ejtőernyő kupola felülete 62 m2 volt, ami lehetővé teszi egy ember biztonságos földet érését.
Az 1617. évben Olaszországban kiadásra került a Velencében megtelepedett, magyarországi születésu Fausto Veranzio “Repülo Ember” címu munkája. Az ejtőernyő tervét Leonardo da Vincihez azonos módon indokolta.
Egy Vicent Lavini nevu (francia) személy egy bűncselekményért a miolansi erődítmény tornyába volt elzárva és sejtette, hogy halálra ítélik, ezért elhatározta, hogy megszökik.
Titokban ruhadarabokból és vászonból ejtőernyőt készített, és vele a torony alatt levő mély patakba ugrott. Az ugrás sikerült, és a halálbüntetést is elkerülte, mert bírái – a bátor és találékony cselekedetére való tekintettel- enyhébb büntetést mértek rá.
Az ejtőernyő kísérletek Vicent Lavini ugrása után ismét megsokasodtak, és rendszerint tévútra vezettek. Például Foutaine párizsi tanár repülőköpenyt szerkesztett, és 1777-ben Jan Dume halálraítélt gyilkossal kipróbáltatott.
A XVIII. században sok bátor kísérletező szenzációs ugrása járt sikerrel, de többségében sikertelenül.
Lenormand nevezte el az ejtőernyőt a nemzetközileg ma is használatos “Parachute”-nak, ami kb. annyit jelent, mint “esés elleni”.
A léggömbről való ejtőernyős ugrás a kudarcok ellenére mind közelebb került a megvalósuláshoz. Francois Blanchard, akinek nevéhez fűződik, hogy léggömbbel elsőként repülte át a La Manche-csatornát, megszerkesztette az első merevítés nélküli ejtőernyőt. Az ejtőernyője a léggömb szövetéhez volt hozzáerősítve, zsinórzata pedig a gondolába volt bevezetve. A zsinórok végei egy nagy hurkot alkottak. Ezt követte Blanchard magára.
Garnerin fokozatosan tökéletesedő ejtőernyője az utolsó ugrás oknál már megközelítette a mai ejtőernyők alakját, csupán becsomagolni nem lehetett, mert szabadon függött kifüggesztve a léggömb oldalán.
Garnerin leánya, Elisabe1h Garnerin volt az első nő, aki ejtőernyővel ugrásokat végrehajtott.
Az első hivatalos ugrást Boksay Antal főhadnagy hajtotta végre egy bemutatón 2000 méteres magasságból 1918. március 23-án. Ez a nap számít a magyar katonai ejtőernyőzés kezdetének.
Az első magyar pilóta, aki az Osztrák-Magyar Monarchia hadseregében végzett katonai jellegű repülést 1919 augusztusában az olaszországi Piave fölött a “napokkal, előbb” rendszeresített Heinecke “ülőpárna” elnevezésű ejtőernyővel menekült meg az égő, zuhanó repülőgépéből és ért szerencsésen földre.
A továbbiakban ejtőernyős ugrás 1936-ban a Mátyásföldi repülőnapon Kovács repülő főhadnagy részéről volt látható. Majd az első magyar női ejtőernyős, Medveczki Bella ápolónő, 1937-ben, a Nemzetközi Légi Mentésügyi Bizottság első tanácskozása alkalmával hajtott végre bemutató jellegű ejtőernyős ugrást.
Az első magyar katonai ejtőernyős csoport 1938-ban Bertalan Árpád őrnagy parancsnoksága alatt alakult meg Szombathelyen. 1939-ben készült az első magyar ejtőernyő, melyet Hess Ákos magyar mérnök szerkesztett. A típus “2-es gyakorló ejtőernyő” elnevezést viselte.
A második világháborút követően a további ejtőernyő tökéletesedés és biztonság növelése után az ejtőernyőzés a pilótamentés és a katonai alkalmazáson túlmenően közkedvelt sporttá vált.
A hazai sport ejtőernyőzés alapjainak lerakása 1948. évben az Országos Magyar Repülő Egyesületben kezdődött.
Napjainkban az ejtőernyős sport alapjainak elsajátítását már nem csak a Magyar Honvédelmi Szövetség területi klubjaiban lehet végezni. A versenysport irányítója a Magyar Repülő Szövetség.
A Nemzetközi Sport ejtőernyőzést összefogó és sportszakmailag irányító szerv a FAI (Fédération Aéronautique Internationale).
Az első magyar ejtőernyős bajnokságot 1953. évben rendezték meg a dunakeszi-i repülőtéren. Az első ejtőernyős világbajnokság 1951-ben a jugoszláviai Bled repülőtéren került lebonyolításra.
1948 évi nagysikerű budaörsi repülőnap után, amelyen ejtőernyős ugrás is volt, 1949-ben az újjáalakuló sportrepülés (OMRE – Országos Magyar Repülő Egyesület) megbízást kapott az ejtőernyős sport beindítására, megszervezésére.
Az MSZHSZ (Magyar Szabadságharcos Szövetség) alapszervezetei toborozták a jelentkezőket, akiket először a Népligetben képeztek, majd az OMRE Farkashegyi Iskoláján. Itt az iskolán a hajtogatást, ugráselemeket, tornát és elméleti ismereteket tanultak.
Az ejtőernyős sport első formája a teljesítményfokozat (ugrásszám, szabadesési idő, rekordugrások) és az általános sportmozgalom (MHK) jegyeit viselte magán, miközben átkerült az OMRE-ból átalakult Magyar Repülő Szövetséghez (1953). Itt a szabályozás már meghatározott alapokról indulhatott ki, s az MRSZ, mint sporthatóság bocsátotta ki a szabályokat.
Az MRSZ és az MSZHSZ egyesülésével létrejött a Magyar Önkéntes Honvédelmi Szövetség (MÖHOSZ), ez megerősítette a légisportok egységes irányítását. 1956 utolsó hónapjaiban felbomlott a MÖHOSZ, újjászerveződött az MRSZ (Magyar Nemzeti Repülő Szövetség – MNRSZ néven). Ez az új szervezet, illetve egyes klubjai az ejtőernyősöket vagy csak a létszám miatt fogadták be, vagy „megtisztították” tőlük a klubot. A sportszervezet hatáskörébe tartozó szabályokat az újjáalakult Magyar Honvédelmi Sportszövetség (MHS) adta ki.
Az ejtőernyőzés intenzív technikai fejlődésnek köszönhetően megjelentek a réselt ejtőernyők egy jobb változatai, majd a 70-es években megjelentek a légcellás („paplan”) ejtőernyők, amelyeknek modern változatait a mai napig használjuk. Természetesen célbaugrás során ezzel a célterület mérete is lecsökkent: több száz méterről elektronikusan mért 15 cm-re.
A stílusugrás is hasonló módon fejlődött, és a kezdetleges távcsöves értékelést felváltotta a korszerű videotechnikás és számítógépes értékelés. A 70-es években kialakult a formaugró sportág, majd a kupola-formaugró sportág, amelyeket itthon évtizedes lemaradással kezdtünk el bevezetni. A 90-es évektől alakultak ki a látványos és népszerű új, modern sportágak, amelyek egyre több sportolót vonzanak.
Sportmegoldások Team
Ejtőernyőzés