Az edzők és szülők párharca mindig is létezett, és létezni is fog, míg sport a sport.
De miért, és miből is adódik ez az ellentét egyes szülők és edzők között.
Sok-sok éves tapasztalatunk, hogy a konfliktusok mindig akkor kezdődnek, mikor kezdenek jönni az edzői munka eredményei. Itt ki kell hogy hangsúlyozzuk, most nem hobbi és divatsportokról van szó, hanem olimpiai és verseny sportágakról, és olyan klubokról ahol vannak célkitűzések, ahol komolyabb vagy komoly utánpótlás nevelő munka folyik.
Na de nézzük…..
Beíratjuk a gyerkőcöt egy klubba, és mint szülők, lelkesen visszük nap mint nap az edzésekre. Jól nevelt szülők vagyunk, így nem zavarkolódunk az edzéseken, hozzuk és visszük a csemetét. Örülünk otthon ahogy meséli az élményeit, éppen mit tanult, és nyugtázzuk hogy szépen fejlődik.
Eltelik egy bizonyos idő, és mint érdeklődő szülők, csak-csak kíváncsiak vagyunk gyermekünkre, izgatottan várjuk mikor is láthatjuk akár nyílt edzésen, vagy már egy-egy kisebb versenyen, mérkőzésen. Eljön az idő, végre láthatjuk imádott gyermekünket. Mint szülők, ismertük képességeiket, és rácsodálkozunk hogy milyen ügyes lett, az ügyetlenkéből, esetlenkéből milyen összeszedett kis sportoló palánta vált, és rettentően büszkék is vagyunk nem csak a gyerekre, hanem magunkra is ugyebár, az én gyerekem…..
Minden szülő tisztában vele, hogy nem megy minden egyik napról a másikra, türelmesek vagyunk, hiszen nemrég kezdtük csak a sportolást, és tudjuk hosszú még az út hogy kiforrott, magabiztos, akár élsportoló is váljon a gyermekünkből. Beszélve az edzővel, aki szintén jókat mond, lelkesít, és gratulál az ügyes gyermekhez, akár még némi kis jövőképet is felvázol érdeklődésünkre.
Eltelik ismét kis idő, akár fél év is, és minden klubnál ahol komolyan veszik azt amit csinálnak, lassan eljön az idő, hogy elkezdjék egy év távlatában a versenyeztetést. Ha még nem is felső szinten, de elkezdik, hogy kellő tapasztalatot és rutint szerezzen a kis sportoló.
Mint szülőket büszkeség tölt el hogy már versenyez a gyerkőc, és megyünk szurkolunk a sikeréért. Mivel tájékoztatva lettünk, hogy nem világbajnokság, és nem is eredmény a fontos még, hanem maga a játék, a közeg megszokása, ellenfelek megismerése, és az, hogy az edző lássa hol is tart a gyerekekkel, feltudja mérni miben kell inkább fejlődni, melyek a hiányosságok amikre edzéseken jobban kell figyelni, új dolgokat tanulni, azért bennünk van a drukk.
Látjuk ismét hogy mennyit ügyesedett a gyerek, még akkor sem nagyon marad hiányérzetünk, ha netán vesztesként kell gratulálni az ellenfélnek. De azért a kisördög már kezd mozgolódni. Csapat sportágaknál látjuk ilyenkor a társakat, egyéni sportágaknál pedig hogy a klub gyerekei miként szerepelnek. Kezd kialakulni egy viszonyítási alap, és akaratunkon kívül is, a következő eseményen már ez is közrejátszik, hogy miként ítéljük meg gyermekünk szereplését.
Vészesen közeledik az a pont a szülőknél, mikor kezdjük elfelejteni, hogy a semmiből jutott idáig a gyerek, szép egyenletes volt a fejlődése, tapsoltunk az edzőnek, és hajlamosak vagyunk elfelejteni gyermekünk képességeit is. Itt elsősorban a kitartást, akaraterőt, szorgalmat, küzdeni tudást értjük, és azt, mennyire képes elviselni a kudarcot, mert hát nincs az a sportoló, akit nem ért volna vereség. Egyszóval, kezdjük azt hinni, hogy az ügyetlenke egy zseni.
Sűrűsödnek az események, jönnek sorban a mérkőzések, versenyek, és hát a szülőkben is kezd buzogni a versenyszellem. Tudjuk jól, hogy minden gyerek más-más, így nem is egyformán fognak fejlődni. Ugye tudjuk kedves szülők? Ez természetes, hiszen mindenkinek másak a képességei, alacsonyabb, magasabb, erősebb, gyengébb, izmosabb, stb. Egyiknek többet, másiknak kevésbé kell fejleszteni egyes képességét, és hát fentebb említettük már a veleszületett tulajdonságokat.
Itt kettéválasztjuk a szülőket. Egyik szülő, akinek gyereke kicsit lemaradt, a másik pedig akinek csemetéje szárnyal. Meglepő, de a végeredmény ugyanaz lesz. Mégpedig az, hogy mindegyik szülő előbb vagy utóbb az edzőnél köt ki, megosztva vele véleményét.
Akinek gyermeke lemaradt azért veszi elő az edzőt, mert a többiekkel biztos többet foglalkozik. Akié meg szárnyal azért, hogy még többet foglalkozzon vele, ne azokra pazarolja az időt akikre nem érdemes. Máris megérkeztünk….. a konfliktus megalapozva.
Az edző próbálja elmagyarázni a szülőknek mi miért, de csak ritkán értik meg, mivel ők a másik oldalon állnak. Míg egy edzőnek mindenki egyformán fontos, addig egy szülőnek csak a saját gyermeke, így az álláspontok csak távolodnak egymástól, még akkor is ha látszólag megbeszélték a dolgot. Szinte lehetetlen vállalkozás egyensúlyt teremteni.
Még mielőtt elfajulna a helyzet, a szülőknek itt érdemes megállni, és átgondolni az eddigieket. Annál is inkább, mivel eddig meg voltak elégedve a fejlődéssel, hiszen aki kiemelkedik, a társai segítségével teszi akikkel együtt edz. Aki pedig lemaradt, neki mindenképpen húzóerő a jobbakkal való közös edzés.
Fontos….. nem az edző döntése hogy ki lesz kiemelkedő, és ki fog lemaradni !!!
Azt tanácsoljuk a szülőknek ha már eljutottak eddig, hogy stopppppp ! Inkább kérdezzék meg miben tudnának segíteni, esetleg otthon mit és hogyan tudnának gyakorolni, hogy behozza a gyerkőc a lemaradását, vagy hogy még jobb legyen. Ennek minden edző örül, mert látja nem csak neki, hanem másoknak is fontosak a gyerekek, így plusz erőt kapva még jobban beleveti magát a munkába.
Sajnos vannak szülők akik nem állnak le, mindenáron “igazságot” akarnak, és a gyerekeikből sztárt. Ami rossz hír nekik, nem itt fog eldőlni hogy kiből lesz élsportoló. Ez egy hosszú folyamat, ami nem is elsősorban a tehetségen múlik, hanem a kitartáson, a szorgalmon és a hiten. Azon semmiképp, hogy majd apuka elrendezi.
Ha nekiesünk az edzőnek, hát az mindent szül, csak jót nem. De ami érdekes, a jó edzőből egyszerre rossz edző lett, aki nem ért a munkájához. Ez veszélyes dolog még akkor is, ha nem rontunk az edzőre. Elég ha csak otthon, vagy bárhol máshol ahol a gyerek hallja, csak elégedetlenkedünk, netán rossz szavakkal illetjük az edzőt. A gyerekek elsősorban a szülőkre néznek fel, és ha valakiről rosszat hallanak, nem kételkednek szüleik szavaiban. Egy sportoló akkor tud kiteljesedni, ha maradéktalanul megbízik az edzőjében, így viszont ez a bizalom megrendül. Ami visszatükröződik a hozzáálláson, Az edző szavai süket fülekre találnak, ami egy idő után, kicsik lévén pedig elég hamar, a gyerek fejlődésén is meg fog látszani.
Tisztelt sportos szülők, ha elégedetlenek is az edzővel, azt ne a gyerek előtt beszéljék meg! Sajnos nem egy példát tudnánk felsorolni az ilyen esetekből fakadóan, és egész magas, válogatott szinten is.
Ha pedig nekiesünk az edzőnek, tudnunk kell, hogy az mindenképpen a gyereken csapódik le. Az edző is ember, aki ráadásul önzetlenül segíti a gyerekeket, oktatja, képezi őket, ez így vagy úgy, de benne is nyomot hagy. Főleg akkor, ha már kirajzolódtak a gyerek körvonalai, látszik hogy nagyjából hová tud eljutni a képességeivel. Ezt összevetve a szülő terveivel, elképzeléseivel, főleg ha az álom és a valóság elég távol áll egymástól, másként fog viszonyulni a gyerkőchöz.
Hogy miért? Ismervén a szülő elképzeléseit, az edző tudja hogy megvalósíthatatlan. Nagyon kemény határozott munkával, kitartással és rendkívüli szorgalommal meglehet az álmot közelíteni, de ha a gyerek képességei korlátozottak, elérni nem fogja azokat. Hogy a szülő álma valóra váljon, előbb vagy utóbb elfogja vinni a gyerekét a klubból, és az edző, vezetők is ezt fogják tanácsolni. Ilyen esetben ne kövezzük meg az edzőt, aki az idejét és energiáját inkább a többi lurkóra fordítja, mint arra akinek szülei “lázadók”.
Az más eset, ha a szülő beletrafál, és valósak, reálisak a céljai. Igen, ilyen is előfordul. Ha ilyenkor az edző nem partner, azonnal klubot kell váltani. De ezt ki tudja megítélni egy szülő kontra edző párharcból…..
Azt tanácsoljuk, ápoljunk jó viszonyt az edzővel, a klubbal. Érdeklődjünk beszélgessünk az edzővel a jelenről és főleg jövőről. Mondjuk el elképzeléseinket, vágyainkat és meglátásainkat, normális keretek között az edző is elfogja mondani, és ha egyeznek, akkor nyert ügyünk van.
Ha nem egyeznek, kérjünk meg egy, vagy akár több külső szakembert, nézze meg a gyereket, és mondja el őszinte véleményét és meglátását a jövőt illetően.
Bárhogyan is lesz a jövő, a folytatás, kedves szülők, ne felejtsük el soha, hogy honnan, a semmiből indult a gyerek. Az edzője csinált belőle valakit, ő juttatta el arra a szintre ahol jelenleg áll, és ezért köszönet illeti még akkor is ha esetleg máshol képzelik el a folytatást.
Ne haraggal váljanak el, mert ki tudja mit hoz a jövő, lehet terveik mégsem úgy alakulnak ahogy tervezték, de főleg azért, mert ha az az edző nem tanítja, nem képzi, most nem is lenne miről beszélni.
Minden tiszteletünk azoké az edzőké, akik oktatják, tanítják és képzik gyermekeinket, főleg ha mindezt szabadidejükben, időt és energiát nem sajnálva, mindenféle juttatás nélkül teszik, mint inkább a családjukkal töltenék azt az időt.
Sportmegoldások