Via Ferrata – Sportágak

.

Via ferratavia ferrata (szó szerint fordítva az olaszból: vas út; magyarul: vasalt út; németül: Klettersteig) olyan hegyi út, amelyen előzetesen felszerelt létrák, lépcsők, hidak és fémkábelek segítik az előrehaladást (a kiépítetlen részek csupán képzett sziklamászók számára elérhetőek).

A via ferrata túrázás is némi gyakorlatot, fizikai állóképességet és megfelelő felszerelést igényel. Mivel ezek az utak gyakran nagy magasságokban vezetnek, a tériszony leküzdése az ilyen jellegű túrák elengedhetetlen része.

A via ferrata útvonalaknál az “A” jelzésűek a legkönnyebben teljesíthetőek, míg az “F” betűvel jelzetteket kizárólag profi mászóknak ajánlják.

 

2013 nyarára Magyarországon is kiépült az első három vasalt út, ami 2015-re tovább bővült.

Az első magyarországi vasalt utak a Bakonyban, a cseszneki Kőmosó-szurdokban épültek. A három, egyenként 70, 120 és 180 méter, összesen 370 méter hosszú vasalt út 2013 nyarán készült el, a hivatalos megnyitót augusztus 24-én tartották Cseszneken. A három útvonal nehézségi foka: “C”, “D” és “E”. Az Ostromlók útja “C” jelzésű, vagyis közepes erősségű, 120 méter hosszú útvonal.

Ez a vasalt út jó fizikai állapotban lévő nőknek és férfiaknak egyaránt ajánlott. Olyan érdeklődőknek is, akik életükben először próbálják ki mászó tudásukat. A Várpanoráma út a szurdok szemközti oldalán halad, és a vége felé kitűnő kilátás nyílik a várra. A mászás hossza 180 méter, a nehézségi foka “D”. A Tálos Zoltán emlékút 70 méter hosszú és “E” jelzésű. A “D” és “E” utak inkább tapasztalt mászók számára készültek.

Magyarország második drótkötélútja a Gerecse nyugati oldalán, Tatabánya területén, a Turul-szobor közelében található.

A harmadik helyszín a vadregényes Cuha-völgy, ugyancsak a Bakonyban. A Cuha szikláin a vasalt utak közepesen nehéz és nehéz fokozatúak.

 

Mint minden hasonló jellegű extrém sportnál, a via ferrata útvonalak megmászásakor is fontos szerep jut a jó minőségű felszerelésnek. Egy esetleges zuhanás esetén kritikus tényező, hogy a felszerelés valóban maradéktalanul betöltse szerepét és így megóvja a hegymászót a komoly sérüléstől vagy akár a haláltól.

A felszerelés bizonyos részei a hagyományos sziklamászásban is megtalálhatóak, de vannak olyan elemek is, amely a via ferrata mászások kellékei.

 

 

 

 

  • Ha hasznos volt számodra az információ, kérünk ezt egy megosztással, vagy Facebook oldalunk lájkolásával tudasd felénk.

Ily módon kérjük segítségedet, hogy a Sportmegoldások továbbra is tudjon információkkal szolgálni számodra, kitudja szolgálni a magyar sportot, köszönjük szépem !