Sportágak – Úszás

.

Az úszás a folyadékban történő mozgás összefoglaló neve. Tárgyak és állatok mozgását is szokták így nevezni, ám ez a szócikk kifejezetten az emberek vízben önerőből haladó mozgásával foglalkozik.

Az úszás sporttevékenység, amit versenyszerűen is lehet űzni, de szabadidős tevékenységként, valamint egészségmegőrzési -fenntartási célból is sokan kedvelnek. Az egyik leghatékonyabb mozgásforma, hiszen a legtöbb izomcsoportot egyszerre mozgatja meg. Kicsi a sérülés és a túlterhelés veszélye. Gerinc- és mozgásszervi bántalmakban szenvedőknek, baleseti ill. keringési rehabilitációban részesülő pácienseknek szokták egészségügyi célból javasolni.

 

Az úszás az egyik legősibb testmozgás, története egyidős az emberiséggel. Az ókori civilizációk kialakulásával egyre több helyen honosodott meg a fürdőzés kultúrája, vele az úszás. Az i. e. 3. században, a kínai császári flottában szolgálók úszásképzését kötelezővé tették – az újítást a japánok is átvették -; rendszeresekké váltak az úszóversenyek. Az egyiptomiak és az asszírok szintén a hadviselésben vették hasznát az úszásnak – képes ábrázolásaik tanúsága szerint a váltott karú úszásmódot ismerték.
Az úszást a Biblia is többször említi; az Apostolok Cselekedetei 27:43 szerint: „megparancsolá, hogy akik úszni tudnak, először azok szökdössenek a tengerbe és meneküljenek ki a szárazföldre”.
A föníciaiakat az ókor legkiválóbb úszóiként tartották számon, amit Hérodotosz is alátámaszt: “a föníciaiak voltak az elsők, akikről mint jó úszókról lehet megemlékezni”.

A Római Birodalom összeomlását követően a fürdő- és úszókultúra is hanyatlásnak indult. A középkorban – a lovagi eszménynek megfelelően – az úszást a vadászat és lovaglás mellett a harmadik legfőbb erényként tartották számon.

 

Az úszás története

A sport jellegű úszás első, ismert említése 1810. május 3., amikor a neves angol költő, a különc Lord Byron átúszta a Dardanellák tengerszorost. Az 1830-as évektől megnyitották a kincstári tanuszodák kapuit a polgári lakosság számára is, a 19. század második felétől pedig már az ipari és kereskedelmi vállalkozók szemében is jó befektetésnek számított nyitott medencék és fürdők építése. 1869. január 7-én megalakult az első, úszással foglalkozó szervezet, az angol Associated Metropolitan Swimming Class (AMSC), amely rögzítette az úszás versenyszabályait, és megrendezte Anglia első úszóbajnokságát a Temzén, melyet évente megismételnek azóta is.

A 19. század végén a mellúszás volt a legelterjedtebb. Már a középkori oktatásnak is ez az úszásnem volt az alapja. Az egyre gyorsabb tempó érdekében újításokkal próbálkoztak. Rájöttek, hogy a karok víz felett történő előre vitele gyorsabb úszást eredményez. Kialakult az oldal-, más néven matrózúszás, melyet a kiemelt fej elfordítása, az egyik kar víz alatt történő előre mozdítása, egyidejűleg a lábak tempónként alkalmazott, nagy kiterjedésű ollózó mozgása jellemzett.
A Kutya-sziget bennszülötteitől eltanult úszásmódot egy angol kalandor, bizonyos John Trudgeon mutatta be Európában, 1870 körül.

Az úszásmódok közül később az ún. „magyar stílus” vált a leggyorsabbá. A magyarok elhagyták a haladásban zavaró békatempót, erőteljes karmunkával úsztak, lábaikat pedig csak egyensúlyozásra használták. Ez a technika Gräfl Ödön nevéhez fűződik és az első újkori olimpia kétszeres bajnoka, Hajós Alfréd is így úszott, sőt Halmay Zoltán is ezzel az úszásnemmel aratott két olimpiai győzelmet 1904-ben, St. Louis-ban.

Az ausztrál Arthur Cavillnek köszönhetjük a hátúszást, noha a mellúszáshoz hasonlóan mozgott, azaz karjai egyszerre nyúltak hátra, lábai pedig békatempóval mozogtak. Az úszásnemet az amerikai Harry Hebner fejlesztette tovább, 1912-ben; váltott kar- és ollózó lábmunkával nyert olimpiát, 100 méteren.
A legfiatalabb úszásnem a pillangó, amelyet a német Erich Rademacher mellúszás közben talált ki, amikor egy szoros versenyen a célba érkezéskor kiemelkedett a vízből, és szinte ráugrott a falra. A pillangó karmunkáját az amerikai H. Myers tökéletesítette, 1933-ban – de akkor még mellúszó- lábtempót alkalmazott. Csak 1935 körül jelent meg a páros lábú, ún. delfin lábmunka, amit azonban az akkori mellúszó-szabályok nem tettek lehetővé. S mivel a pillangóúszás még nem volt különálló úszásnem, a pillangózók – a „mell-lábbal” és „pillangó-karral” úszók – a mellúszás versenyszámaiban indultak. Csak az 1956-os olimpián vált negyedik, hivatalos úszásnemmé a mai értelemben vett pillangóúszás.

 

Három francia lap, a Matin, a L’Auto és a Velo szervezésében már 1889-től rendeztek nem hivatalos Európa-bajnokságokat, 1903-tól pedig világbajnokságokat, de a legjelentősebb nemzetközi úszóverseny kétségtelenül az olimpiai; az újkori játékokon kezdetektől fogva szerepel az úszás, mint sportág.
Női versenyzők részére az angolok rendezték meg az első bajnokságot, a legrövidebb versenytávon: 100 yardon, 1901-ben. Az angolok 1901-től, míg az amerikaiak 1916-tól írtak ki női bajnoki úszóversenyt. Az olimpián 1912-ben rendezték az első női számokat: a 100 méteres gyorsúszásban és a 4×100 méteres gyorsváltóban. 1914-től tette kötelezővé a nemzetközi szövetség a startfejest.
Athénban, az 1896-os első, modern olimpián csupán négy férfiszám szerepelt (100, 500 és 1200 méteres gyorsúszás, valamint gyorsúszás matrózoknak). 1900-tól a hátúszás is a program része lett. 1904-től mellúszó-, illetve 4×100 méteres gyorsváltó versenyeket is rendeztek. A pillangóúszás 1953-tól hivatalosan is a negyedik úszásnem, a vegyesúszás pedig 1964-től olimpiai szám.

 

Hazánkban a török hódoltság idején honosodott meg a fürdőkultúra, amelynek közvetett szerepe volt az úszás elterjedésében. Az úszás népszerűsítésében nagy érdeme volt Széchenyi Istvánnak és Wesselényi Miklósnak, a két népszerű és közismert főnemesnek. Mindketten jó úszók hírében álltak, és amint lehetőségük adódott – elsősorban testgyakorlás céljából – rendszeresen úsztak. Széchenyi a dunai, Wesselényi a balatoni úszásnak volt vezéralakja.
Már 1817-ben működött Pesten szerényebb katonai úszóiskola, amely az evezős csónakházakhoz hasonlóan a Duna vízére telepített építmény volt, láncokkal, horgonyokkal, cölöpökhöz erősített kötelekkel stabilizálva, hogy ellenállni tudjon a folyó sodrásának. A mederfenékig érő háló biztosította a medence jelleget. A polgári úszóiskolákban már zárt kabinok is voltak, mindemellett úszómester és uniformizált őrszolgálat felelt a rendért.
A hazai úszósport fejlődésére a modern olimpiai játékok gyakorolták a legnagyobb hatást: 1896. április elején, az első újkori olimpián Athénban, Hajós Alfréd kétszer is győzött – 100, illetve 1200 méteren. Az 500-as távon csak azért nem indult, mert az közvetlenül a 100 méter után következett, ő pedig erejét az 1200 méteres távra tartalékolta (a versenyeket nyílt vízen, a tengerben rendezték). Igaz, hogy Athénban nem képviseltették magukat Anglia és Ausztrália kiválóságai, Hajós sikerei mégis vitathatatlanok: ő az első magyar olimpiai bajnok.

 

A szervezett úszósport kezdetét 1893-tól számíthatjuk. Az MTK elnöke, Porzsolt Gyula és a MAC ismert úszója, Balogh Hugó kezdeményezésére abban az évben alakult meg a Magyar Úszó Egyesület (MUE), melynek egyedüli célja a magyar úszósport fejlesztése volt.

A Magyar Atlétikai Szövetség (MASZ) 1902-ben létrehozta úszószakosztályát, és szakbizottságot választott a magyar úszósport irányítására. 1907. május 25-én összegyűltek a magyar klubok úszóegyesületei (BUE, FTC, OTE, MAFC, MTK, MUE, Budafoki SE) és kimondták a Magyar Úszó Szövetség (MUSZ) megalapítását, majd december 12-én, Budapesten megtartották alakuló közgyűlésüket is. A MUSZ a magyar úszó-, vízilabda- és műugrósport kizárólagos gazdája lett, a Magyar Atlétikai Szövetség pedig nem gördített akadályt az önállósulás elé.

A 20. század első évtizedeiben világszerte megkezdték a korszerű versenyuszodák építését, hiszen ahol nem volt lehetőség egész évben a tréningezésre, ott hanyatlásnak indult az úszósport. Ezt felismerve, 1930-ban épült meg Budapesten Európa egyik legszebb, egyben legkorszerűbbnek számító fedett uszodáját, mely szintén Hajós Alfréd építészmérnöki tehetségét dicséri, hiszen ő készítette a Nemzeti Sportuszoda terveit. Ez volt a világ első nézőteres fedett uszodája, amely jelenleg is tervezője nevét viseli.
Az 1930-as évek szerényebb eredményei után a magyar úszósport csakhamar ismét világklasszis úszóval büszkélkedhetett: Csík Ferenc az Európa-bajnoki cím megnyerése után (1934. Magdeburg) olimpiai aranyérmet szerzett 100 méteres gyorsúszásban, a berlini olimpián.

 

A magyar úszók az 1950-es években számos világ- és Európa-csúcsot értek el, és kiválóan szerepeltek a különböző világversenyeken.
Női versenyzőink az 1952-es helsinki olimpián – ötből négy versenyszámban -fölényes győzelmet arattak. A 100 méteres gyorsúszásban Szőke Katalin, 400 méteres gyorsúszásban Gyenge Valéria, a 200 méteres mellúszásban Székely Éva (a távot pillangóúszásban teljesítette, akkoriban a szabályok ezt nem tiltották) egyéni olimpiai bajnok lett. Világcsúccsal nyert 4×100 méteres gyorsváltónk is: Novák Ilona, Temes Judit, Novák Éva, Szőke Katalin összeállításban (az előfutamban Littomeritzky Mária is csapattag volt). 1954-ben, a torinói Európa-bajnokságon nyolc aranyérem mellett hat ezüst- és három bronzérem született. Kiváló női úszóink mellett a férfiak is a világ legjobbjai közé tartoztak

Az 1970-es évek legeredményesebb női úszója az olimpiai bajnok Székely Éva lánya, Gyarmati Andrea volt. Pillangó-, hát- és gyorsúszásban egyaránt világklasszis szinten versenyzett. Egyéni versenyszámokban összesen 14 alkalommal volt Európa-csúcstartó, 100 méteres pillangóúszásban világcsúcsot úszott, a müncheni olimpia ezüst- és bronzérmese.
A 70-es évek magyar férfiúszói közül első (és egyben háromszoros) világbajnokunk, Hargitai András és szintén világbajnok Verrasztó Zoltán emelkedtek ki. Az olimpiai arany azonban majd’ 30 évet váratott magára: 1980-ban, Wladár Sándornak sikerült elhódítani a bajnoki címet 200 méteres hátúszásban, Moszkvában.
Mindamellett Hargitai a két vegyesúszó-számban (200 és 400 méter) és 200 méteres pillangóúszásban is Európa legjobbja lett. Világcsúcstartó volt 400 méteres vegyesúszásban, s a számban olimpiai dobogós, 1972-ben. A hátúszás specialistája Verrasztó Zoltán, Európa- és világbajnoki sikerei mellett a moszkvai olimpia ezüstérmese volt.

Széchy Tamás volt az, aki szüntelenül fejlesztette edzésmódszereit. A tréner a Központi Sport- és Ifjúsági Egyesület (KSI) vízilabda csapatának edzőjeként kezdett, pályafutása csúcsára pedig 1976-ban ért, amikor is az úszóválogatott szövetségi kapitányává választották. Kiváló elméleti felkészültségével, pszichológiai képességével segítette versenyzőit a csúcsra, s a világ egyik legeredményesebb úszóedzője lett. Versenyzői olimpiai, világ- és Európa-bajnokok, illetve csúcstartók voltak, így pl.: Wladár Sándor, Szabó József, Rózsa Norbert, Czene Attila, valamint a négyszeres olimpiai és világbajnok, nyolcszoros Európa-bajnok vegyesúszó: Darnyi Tamás. 1987-ben és 1991-ben Darnyi a világ legjobb úszója volt, s ugyanabban az évben a magyar sport halhatatlanjai közé választottak. Klasszisára jellemző, hogy nyolc éven át mindkét vegyesúszó-számban verhetetlen volt a világversenyeken.
Széchy munkájának méltó követője Kiss László, aki – többek között – Güttler Károlynak és a női úszósport legeredményesebb versenyzőjének, Egerszegi Krisztinának volt a mestere.
Egerszegi óriási meglepetést okozva, mindössze 14 évesen robbant be a nemzetközi élmezőnybe (Szöul, 1988), s az elkövetkező néhány évben a világ női úszósportjának legnagyobb egyénisége lett. Máig az egyetlen magyar női sportoló, aki öt egyéni olimpiai győzelmet szerzett. 200 méteres hátúszásban 17 éven keresztül tartotta a világcsúcsot.

A 2000-es évek férfi úszói közül Gyurta Dániel és Cseh László emelkedik ki. Gyurta, mint kétszeres világ- és Európa-bajnok mellúszó, 2012-ben világ-, olimpiai és Európa-rekorddal a londoni ötkarikás dobogó legtetejére állhatott (200 méteres mellúszás). Cseh napjaink legsikeresebb magyar vegyes- és pillangóúszója, aki a világ legjobbjának tartott Michael Phelps és Ryan Lochte méltó ellenfele, s az európai mezőny kiemelkedő alakja, hosszú évek óta.
Risztov Éva (többszörös Európa-bajnok és háromszoros világbajnoki ezüstérmes) néhány évvel ezelőtt a visszavonulás mellett döntött. A 2012-es londoni olimpián, mint hosszútávúszó tért vissza, s pályafutása csúcsára ért, hiszen aranyéremmel térhetett haza. A női élvonalban Jakabos Zsuzsanna, Verrasztó Evelyn és Mutina Ágnes mellett Hosszú Katinka a legeredményesebb úszónk.

A mai napig az úszás Magyarország egyik legeredményesebb sportága.

 

Úszóversenyeket jellemzően 50 méteres, 8 pályás, rövid pályás bajnokságot 25 méteres medencékben rendeznek. Összesen 17 egyéni- és 3 csapatszámban rendeznek 50 méteres versenyeket. Vannak hosszútávúszó versenyek is, azokat általában nyílt vízen rendezik meg.

Egyéni számok:

  • gyorsúszás: 50, 100, 200, 400, 800, 1500 m
  • hátúszás: 50, 100 és 200 m
  • mellúszás: 50, 100 és 200 m
  • pillangóúszás: 50, 100 és 200 m
  • vegyesúszás: 200 és 400 m

25 méter hosszú medencében a 100 méteres vegyesúszás versenyt is meg szokták rendezni.

Csapatszámok:

  • gyorsúszó váltó: 4 × 100 és 4 × 200 m
  • vegyesúszó váltó: 4 × 100 m

Hosszútávúszó számok:

  • 5 km gyorsúszás
  • 10 km gyorsúszás
  • 25 km gyorsúszás
  • medencés maratoni úszás: 3 és 5 km gyorsúszás

 

Sportmegoldások Team