.
A sportlövők különféle lőfegyverekkel, minél pontosabban, az egyes versenyszámokban előírt célpontokra lőnek. A sportágnak több szakága létezik (puska, pisztoly, vadászlövészet), a versenyzők kiállhatnak egyénileg, illetve csapatban.
A sportlövészet űzése során szigorú biztonsági követelmények betartása mellett, körültekintő részletességgel meghatározott szabályok által használható fegyverekkel, lőszerekkel és ruházatban a sportlövő törekszik a céltárgyként szereplő lőlap közepét vagy a repülő korongot minél többszöri eltalálni vagy lelőni. A lőlapok általában 1-től 10-ig terjedő köröket tartalmaznak, ahol a tízes kör a legjobb, amely verseny- és fegyvernemenként más és más átmérőjű (például 10 m légpuska 0,5 mm, 50 m szabadpisztoly 6,0 cm). A koronglövő versenyszámokban használatos kirepülő korongok mérete a különböző versenyszámokban azonos, esetleg a színük változhat. A találat értékét nem befolyásolja, hogy egy darabka tört le belőle, vagy porrá lőtték a találat során. A sportágban puskával, pisztollyal és sörétes fegyverrel űzött versenyszámok ismertek. Többségük inkább statikus, a mozdulatlanságra való törekvést igénylő, de vannak dinamikus, a fegyverrel végrehajtott mozgássor közben, a céltárgy mozgása által időben és térben meghatározott versenyszámok is.
Élelme megszerzéséért, valamint önmaga és tulajdona megvédése érdekében az ember már több ezer évvel ezelőtt célra lőtt. Eleinte íjjal, később – miután megismerte a fémeket és feltalálta a lőport – új fegyvereket kezdett használni.
A lövészet – a többi fegyverforgató sportággal együtt – a legrégebbi sportok közé tartozik. Története a 12. században kezdődött. Akkor még bambuszcsövű puskával lőttek. A 14. században megjelent a vascső. Az első versenyeket az 1280-as években rendezték, német területen. A célpontok: madarak voltak.
Az első kézi lőfegyvert az 1350-es években alkották meg. A kis kézi ágyúval békeidőben célba lőttek. Az ágyúk 1-2 méter hosszúak voltak, nem rendelkeztek sem célgömbbel, sem irányzékkal.
A lőegyletek eleinte főként védelmi és katonai célokat szolgáltak. Számuk gyorsan nőtt. Az elsők közt alakult meg az innsbrucki lövészegylet, 1363-ban.
A 19. században formálódni kezdtek a nemzeti sportszövetségek. Ausztria és Németország 1861-ben, hazánk 1871-ben hozta létre szövetségét.
1896-ban, az első újkori olimpián a lövészet is része volt a programnak; két alkalmat leszámítva (1904. és 1928.) mindig szerepelt az olimpiák műsorán.
1907-ben megalakult a Lövész Világszövetség (Union Internationale de Tir, röviden UIT), amelyet 1996 óta Nemzetközi Sportlövész Világszövetségnek neveznek. Az alapító tagok között Magyarország is szerepelt.
A szövetség első intézkedései nyomán néhány korábbi versenyt – visszamenőleg – világbajnoksággá minősítettek. Így lett az 1897-ben, Lyonban tartott verseny az első vb. 1931-ig évente, aztán kétévente, 1954-től négyévente rendeztek úgynevezett nagy világbajnokságot.
A lövészet magyarországi történetének kezdetei egyidejűek a sporttevékenység európai megjelenésével. A 15. században az Észak-Magyarországra betelepített német városiak kezdtek el fegyverrel lőni, városaik védelme érdekében. A lövészet a városi polgárság sportja lett, egészen a XIX. századig; lövészmesterek felügyelete alatt lőttek.
A 16. századból már írásos emlékek is maradtak ránk magyar területen működő lövészegyesületekről. A szepesi városokban: 1510-ben Késmárkon, 1516-ban Lőcsén, illetve 1523-ban Sopronban alakult egyesület. A késmárki egyesület volt az első lövészegylet hazánkban. Alapítási dátuma nem teljesen tisztázott, de a zászlaján olvasható 1510-es évszám sporttörténeti jelentőséggel bír; ma is azt tekintjük irányadónak.
1686-ban, Buda várának visszafoglalása után megalakult a Budai Polgári Lövész Egylet, amelyhez lőtér is épült. Első szabálykönyve 1743-ban készült el. Nem sokkal később, a 18. század elején, 1701-ben született rendelet arra kötelezte a Duna másik oldalán élő iparosmestereket, hogy vegyenek részt a lövészetben. Így jött létre Pesten is a lövészegylet, azonban a pestieknek állandó lőtere nem volt.
A lőterek elhelyezkedése többször változott. Oka az adott város terjeszkedésében keresendő. Pest 1771-ben átépített lövőházát a fenti okok miatt kellett lebontani, s az újabb is hasonló véget ért, mivel pestistemetőre épült.
A 19. század elejére a lövészet népszerű, polgári sporttá vált. A pisztolylövészet is egyre nagyobb teret hódított, leginkább a főurak gyakorolták. (Ismert, hogy Széchenyi István, Wesselényi Miklós, Sándor Móric, de Kossuth Lajos is – hogy csak a legismertebb neveket említsük – koruk elismert sportlövői voltak.)
Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc után a lövészettel foglalkozó egyesületeket feloszlatták. 1857-ben a pesti egylet visszakapta működési engedélyét, s még ugyanazon év áprilisában megnyitotta lőterét a Lövölde téren. A budai egylet 1860-ban nyílt meg újra, s 1861-ben megtartotta az első lövészünnepélyt.
A lövészet egyre kevéssé nemesi virtus, s már nem is csupán a polgárság szórakozását szolgálja ekkoriban. Fokozatosan igazi sportággá vált a sportlövészet, melynek kialakulásában a mindenkori technikai újítások, vívmányok is fontos szerepet játszottak. Nem véletlen, hogy felvetődött egy országos szövetség létrehozásának gondolata. 1869-ben gyűlés tartottak Budán, ahol elkészítették a jövendőbeli szervezet alapszabályait. 1871. augusztus 19-én Baja, Eger, Debrecen, Nagyvárad Nagyszeben, Kassa, Miskolc, Dravica, Pozsony, Szászváros, Szatmárnémeti, Székesfehérvár, Buda és Pest részvételével, több napon át tartó ünnepségsorozat alkalmával létrehozták a szövetséget Budán, amely az Magyar Országos Lövész Egyesület (MOLE) nevet kapta. Alapszabályát 1872-ben hagyta jóvá a belügyminiszter.
A századforduló időszakában élt és dolgozott a magyar sportlövészet egyik legnagyobb alakja, ,,a magyar céllövészet apostola”, Szemere Miklós. A grófnak úttörő szerepe volt a sportág hazai történetében. Részt vett a szervezési munkákban, fontos pozíciót töltött be a sportág irányításában, s – nem utolsó sorban – igazi mecénása volt a lősportnak. 1903-ban pestszentlőrinci birtokán egy 300 méteres puskalőteret építtetett, amelyet néhány évvel később, 1906-ban átadott a Budapesti Egyetemi Atlétikai Clubnak (BEAC). Azon a pályán rendezték a nemzetközi versenyeket, főiskolai bajnokságokat.
A XX. század elején már szép nemzetközi eredmények születtek: Horváth Sándor első helyet ért el hadipuskával, illetve bronzérmet szerzett pisztollyal a Bécsben megrendezésre kerülő osztrák szövetségi versenyen. 1911-ben dr. Hammersberg Géza aranyérmes lett a római nemzetközi lövészünnepélyen.
1908-ban, Londonban versenyeztek először magyar sportlövők az olimpián: Móricz István és a 21 éves Prokopp Sándor, aki négy évvel később, a Stockholmban megrendezett olimpián a hadipuska 300 méteres versenyében első lett, megszerezve a magyar lövészsport első olimpiai győzelmét. Prokopp diadala jóvoltából a sportlövészet népszerűsége jelentősen emelkedett.
Az első országos lőversenyt gróf Szemere Miklós pusztaszentlőrinci birtokán rendezték 1906-ban. A birtokon természetesen már korábban is rendeztek versenyeket, az elsőt 1903-ban, ez egy nemzetközi junior megmérettetés volt. Ezzel az eseménnyel avatták fel a lövöldét.
Az első magyar bajnokságot 1911-ben rendezték. Itt Velez Rezső aranyat szerzett puskás számban (hadipuska, fekvő, 20 méter).
A ’70-es években Pap Lajos, Marosvári Kornél, Bodnár Tibor és Fórián Éva nevéhez köthetők a legnagyobb sportlövészet sikerek, Európa- és világbajnoki aranyérmek. Természetesen rajtuk kívül is vannak kiemelkedő teljesítményt nyújtó versenyzőink.
A ’80-as években több világ- és Európa-bajnoki aranyérmet szereztek lövészeink. Aranyérmes lett például Fórián Éva, Bodnár Tibor, a gyorstüzelő pisztoly csapat, a női sportpisztoly csapat .
Talán a magyar szíveknek legkedvesebb siker Igaly Diána nevéhez köthető, aki 2004-ben Athénban felállhatott az olimpiai dobogó legtetejére.