Sportágak – Síugrás

.

síugrás olyan télisport, amelyben a síelők lesiklanak a sáncon, majd a végén, a „sáncasztalon” elrugaszkodnak, és megpróbálnak olyan messzire repülni, amennyire csak lehetséges. Az ugrás hosszára kapott ponthoz hozzáadódik az ugrás stílusára kapott pont, amit öt versenybíró oszt ki.

A síugrás leginkább télisport (bár ma már vannak műfüves síugrósáncok is), része a téli olimpiák műsorának is.

 

Ma a FIS síugró versenyeket háromféle sáncon tartják. A sáncok besorolást a leérkező lejtő (ezt felugró lejtőnek nevezik) kialakítása szerint osztályozzák. A legmeredekebb szakasz a lejtő inflexiós pontja, ez alatt van a K (kritikus) pont, amelyen még az ugró leérkezése lágy, a röppálya és a lejtő hegyes szögben találkozik, ez alatt van a kifutó lejtő. A sáncasztal alsó éle és a K pont közötti távolsággal osztályozzák a sáncok méretét.

  • „Normálsánc” vagy K90-től K110-ig.
  • „Nagysánc” vagy K120-tól K140-ig.
  • „Sírepülősánc”, amin a K 240 méter is lehet.

Az egyéni olimpiai verseny egy tréning-ugrásból és két pontozott, „éles” ugrásból áll. A csapatversenyben egy nemzetből négy versenyző vesz részt, akik szintén két sorozatot ugranak. A síugrás az egyik eleme az északi összetett sportnak is.

 

A 2011/12-es szezontól a női ugróknak is rendeznek világkupa sorozatot. Ugyan jóval kevesebb verseny van jelen pillanatban mint a férfi világkupában és az első szezonban még csak normál sáncon rendeztek versenyeket de a női síugrás szépen fejlődik.

A történelmi első összetett világkupát az amerikai Sarah Hendrickson nyerte meg óriási fölénnyel. A 2012/13-as szezonban a szezonzárót Oslóban már nagysáncon rendezik. 2012-ben már Nyári GP versenyeket is rendeznek a hölgyek számára és szintén ebben az évben hozták létre a vegyes csapatversenyt is amely ugyan úgy zajlik mint egy normál csapatverseny azzal a különbséggel hogy két női és két férfi ugróból áll egy csapat. A vegyes csapatverseny szerepel a 2013-as val di fiemmei északi sí világbajnokság programjában is.

 

TÖRTÉNETE

A síugrás a norvégiai, azon belül a Telemark megyei Morgedalból ered, de az első rendes versenyt 1862-ben Tyrsilben tartották.

Az első széles körű síugróverseny Husebybakkenben volt (Oslo mellett) 1879-ben. Az évente ismétlődő eseményt 1892-től Holmenkollenben rendezték, és azóta is Holmenkollen maradt a síugrók Mekkája.

A síugrás 1924 óta része az olimpiai programnak. 1960-ig váltakozó méretű sáncokon bonyolították le, 1964-től külön rendeznek nagy és normál sáncugrást, az 1988-as olimpia óta csapatversenyeket is tartanak. 2014-től női síugróverseny is van.

 

Az első hazai síugrósáncot 1919-ben adták át a Normafánál. Itt folyamatosan az 1990-es évekig volt sísánc, utóbb egy 20 m-es és egy 40 m-es. A 40 m-es műanyag borítású volt, és nyáron nemzetközi versenyeket is rendeztek rajta. A sportközpontot – privatizációja után – szállodává alakították, a sáncot lebontották.

Később épült a Mátrában (Galyatető, Mátraháza) és Sopronban valamint Pécsett is. A sportág a nyolcvanas évek végére leépült, az utolsó magyar bajnokságot 1989-ben tartották. 2009-ben csak Kőszegen található sánc és működő szakosztály. Több korosztályban magyar bajnokságot is rendeztek. Haladnak a korral, már a lányoknak is rendeztek bajnokságot.

 

Haberl Aladár (Budapest, 1898. február 9. – 1990. május 19.) Egyes krónikák szerint 1921-ben ő nyerte az első magyar bajnokságot, annak ellenére, hogy ebben az időben a sízés még nem szakosodott. A versenyszám két stációból, futásból és ugrásból állt. Az első téli olimpia egyik magyar részvevője volt 1924-ben Chamonixban.

Négysáncverseny négy síugróverseny összefoglaló neve. Minden évben (1952 óta) Németországban és Ausztriában rendezik meg december vége és január eleje között. Sorban a helyszínek: Oberstdorf, Garmisch-Partenkirchen, Innsbruck és Bischofshofen.

A magyar síugrók 1961-ben indultak először ezen a klasszikus sorozaton. A legjobb eredményeink: Összetettben 1962-ben Csávás László a 29. helyen végzett. 1963-ban Gellér László Innsbruckban a 16. helyet szerezte meg, alig 2-3 méterrel elmaradva a dobogósoktól. 1981-ben Fischer László 19. lett.

  • 139 méteres magyar rekordot Gellér László ugrotta a kulmi sáncon.
  • Sudár Tamás 1965. január 19-én a “Három-sánc” verseny keretében a Semmeringen, 75 méterrel pályacsúcsot ért el. Az összesítésben 615 ponttal a 6. helyen végzett.
  • 1965. március 21-én 145 méterrel az NDK-s Peter Lesser új világcsúcsot állított fel. /A “sírepülő hét” sorozat keretében megrendezett kulmi versenyen három magyar síugró is indult. Legjobb ugrásaik: Gellér László (137), Sudár Tamás (100) és Csávás László (97) méter volt./
  • 1965 januárjában az újjáépített mátraházi sánc összedőlt. A helyreállítást rekord gyorsasággal a versenyzők végezték el, némi honvédségi segítséggel. Így meg tudták rendezni a hagyományos Dózsa Tibor emlékversenyt. A győztes a Gellér dinasztia új reménysége, bátyját Lászlót megelőzve, a 17 éves Mihály volt.
  • 1974 augusztusában, a MOM által rendezett “Alkotmány Kupában”, rajthoz álltak a Gvardia versenyzői is, élükön Wojciech Fortunával, az 1972-es olimpia bajnokával. Szoros küzdelem alakult ki Fortuna valamint Molnár Gyula és Zámbó Antal között. Meglepetésre az olimpiai bajnok csak második lett, Molnár mögött. A harmadik helyen Zámbó végzett.
  • 1986-ban Fischer László a világkupán, Lake Placid-ben pontszerző, 12. helyen; ugyanezen a versenysorozaton 1984-ben Oberstdorfban a 19. helyen végzett.
  • Fisher László 1987-ben a Calgary-előolimpián a 22. helyen végzett. Az olimpiára ennek ellenére sem utazhatott el.
  • Két családi dinasztia 63 bajnokságot nyert síugrás és északi összetett szakágakban. Ebből a Gellér fivérek 46, a Csávás fivérek 17-et birtokolnak

 

Sportmegoldások Team