.
Az öttusa összetett versenysport, amely öt sportágból (lovaglásból, vívásból, lövészetből, úszásból és terepfutásból) áll össze. Modern pentatlonnak is nevezik. A versenyek lebonyolítása lehet egyéni, csapat- vagy váltóverseny jellegű.
Az újkori olimpia felújítója, Pierre de Coubertin báró javaslatára elevenítették fel az ókori ötösviadalt a modern kor követelményeinek megfelelően.
Az öttusa először az 1912-es stockholmi olimpián szerepelt. Csapatversenyeket 1952-től 1992-ig rendeztek.
A sportágak sorrendje – összefüggésben a 2009-ben bevezetett szabályokkal – megváltozott (azelőtt lövészet, vívás, úszás, lovaglás és futás volt a sorrend):
- vívás: párbajtőrvívás elektronikus találatjelzéssel, 1 tusra,
- úszás: 200 méteres táv teljesítése tetszőleges úszásnemben,
- lovaglás: egyes, kettes illetve hármas akadályokból álló díjugratás,
- kombinált futás-lövészet (e kombinált szám leírása lejjebb olvasható).
Az öttusát az ókori olimpiák pentatlonja ihlette, amelyet i. e. 708-ban, a 18. olümpiai játékokon vezettek be. Öt versenyszáma a távolugrás, stadionfutás, diszkoszvetés, gerelyhajítás és birkózás volt.
Egy összetett, a fizikai és a technikai sportágak sajátosságait egyesítő új sport megalkotása volt a cél, amelyhez mesét is fűztek: Egy katonai futár fontos küldetésre indul, egy levelet kell eljuttatnia a folyó túloldalán elhelyezkedő szövetségeseknek. Lovon indul útnak, de az ellenség felfedezi, ezért karddal majd pisztollyal kell utat vágnia a harcmezőn. A lovát az ellenség kilövi, ezért úszva kel át a folyón végül futva juttatja el az üzenetet a címzettnek. Ennyi a mese végleges változata, mert eredetileg a sportágak között a birkózás is szerepelt, de végül lövészet lett belőle. Aztán az úszás helyett evezés is szóba került (Coubertin javaslatára), de ezt is elvetették, már így is eléggé bonyolult volt a versenyszervezés. A „katonás” történetből következik, hogy eleinte majdnem kizárólag katonák versenyeztek (régi fotókon katonai egyenruhás versenyzőket látni az öttusa versenyeken, olimpiákon).
Az öttusa létrehozására vonatkozó javaslatot 1909-ben fogadták el, és 1911-ben – elsőként – megalakult a svéd öttusa szövetség. A versenyek sokáig ötnaposak voltak, négynapos versenyidőszak is volt (a lövészet és az úszás került egy napra), majd 1996 óta egyetlen nap alatt kell teljesíteni valamennyi versenyszámot. Közben a versenyszámok sorrendje is megváltozott, az eredeti „meséhez” képest, és még számos más változás is történt. Megváltoztak a teljesítendő távok, az úszás 300 m-ről 200 m-re csökkent, az eredeti, 4 km-es tereplovaglás helyett rövidebb akadálypályát kell teljesíteni, a futás távja 3000 m-re redukálódott (4000 m-ről). A futást ún. „handicap” rendszerben rendezik: a négy szám alatt elért pontszám-különbségekből időkülönbségeket generálnak, és ennek megfelelően indítják a versenyzőket. Ezzel izgalmasabbá és áttekinthetőbbé vált a verseny: az győz, aki a futásban először szakítja át a célszalagot.
2009-ben új, forradalminak minősített szabályváltoztatás lépett életbe. A vívás, az úszás és a lovaglás lényegileg változatlan maradt, de a futást és a lövészetet összevonták egyetlen kombinációs számba. Ennek során a versenyzők „handicap” rendszerben rajtolnak, kb. 20 m futás után 5 lövést adnak le, legfeljebb 1 perc 10 másodperc alatt. Újabb futó szakasz következik, ezúttal 1000 m és 5 lövés leadása (max. 1:10), újabb 1000m futás és 5 lövés leadása (max. 1:10), végül 1000m futással zárul a verseny.
A „hagyományos” öttusa versenyek mellett váltóversenyeket is rendeznek, amelyeken háromfős csapat vesz részt. Nem tévesztendő össze a klasszikus csapatversennyel, ahol három-három csapattag pontszámát összegzik.
Magyarországon az első versenyt 1927. április 21–29. között Budapesten rendezték meg. A vívást a Ludovika Akadémia vívótermében, a pisztolylövést a Szemere-lőtéren, az úszást a Császár-fürdőben, a lovaglást a Nagyrákosi gyakorlótéren, a futást pedig a Ludovika Akadémia gyakorlóterén rendezték meg. Az első helyezett Filótás Tivadar lett, aki – ebben a sportágban – egyben az első magyar olimpiai résztvevő volt 1928-ban, Amszterdamban. A sportágat 1945-ig kizárólag honvédtisztek űzték. Budapesten az első nemzetközi versenyt 1935-ben rendezték meg (ez nem hivatalos Európa-bajnokság volt).
A második világháború előtt az Olimpiai Magyar Nemzeti Bizottság irányította a sportágat, amely 1941-ben alakult meg. A Magyar Öttusa Szövetség 1947-ben jött létre. Az első hivatalos magyar bajnokságot 1946-ban rendezték meg. Az első bajnok Karácson László lett. Az ugyanakkor megrendezett csapatbajnokságot a Csepel SC nyerte meg.
1948-ban, Londonban megalakult a Nemzetközi Atlétika Szövetség (UIPM) és az alakuló ülésen résztvevő magyarok bejelentették, hogy annak tagjai lesznek. Így gyakorlatilag a MÖSZ ekkor megalakultnak tekinthető, hiszen az első főtitkárt, Lendvay Pált még 1948 decemberében ki is nevezték. 1951-56 között a hivatalos megnevezés Országos Öttusa Társadalmi Szövetség volt.
Az 1954-es világbajnokság még csak az ötödik volt a vb-k sorában, ám az addigi eredmények – olimpiai, világbajnoki győzelmek és érmek – alapján nem volt meglepő, hogy Magyarország kapta a rendezés jogát. A II. világháború után ez volt az első világverseny hazánkban, érthető volt a nagy érdeklődés. A résztvevők száma világbajnokságon először szárnyalta túl a harmincat (34), és ezen a vb-n jelent meg először az akkor még létező Szovjetunió. A magyar csapat azzal a három versenyzővel győzött, akik nem nyerhettek Chillében: (3. Szondy, 5. Benedek, 7. Tasnády) szerezte meg az aranyérmet az addig egyeduralkodó svédek előtt, akiknek a svájciak mögött a bronzérem jutott. Hivatalosan ezen a versenyen mutatkozott be a deklatlon pontrendszer.
Az első magyarországi öttusa világbajnokság után 15 évvel, 1969-ben már a 16. felnőtt és a 4. junior vb-re került sor Budapesten. A sportág történetében egyszer már előfordult, hogy egy helyszínen egy időben két korosztály világversenye zajlott, négy évvel korábban, Lipcsében, ahol hét arany is született. Budapestre 45 felnőtt és 39 junior versenyző jött el, ami részvételi rekordot jelentett, tehát láthatóan megerősödött a sportág. A csapatversenyben a Szovjetunió mögött a Bakó, Kelemen, Balczó összetételű magyar együttes a második helyen végzett. A magyar juniorok is kitettek magukért, mindkét aranyérmet megszerezték.
Az 1989-es magyarországi világbajnokság minden résztvevő számára örökké emlékezetes maradt, mert ebben az évben lett 4+2 napos a verseny, a hagyományos egyéni és csapatküzdelem a vívással kezdődött és a lovaglással ért véget, majd következett a kétnapos váltó. A 20 éves lőteret teljesen felújították, és ekkor még senki sem gondolta, hogy a szabályok változása miatt öt év múlva már nem ezen a lőtéren, és nem robbanó fegyverekkel zajlanak majd a versenyek. Ekkor lőttek először a versenyzők körös táblákra, és Mizsér Attila 196 körrel meg is nyerte ezt a számot. Két nappal később versenyzőink teljessé tették a szurkolók, az edzõk és önmaguk örömét: izgalmas csatában, a végén szakadó esőben Kálnoki, Martinek, Mizsér, összeállításban megnyerték a váltóversenyt is. A váltók küzdelmében a csapatversenyben az első tíz helyen végzett válogatott indulhatott, és egy versenyzőt lehetett cserélni.
A kilencvenes évek derekán új tehetségek mutatkoztak be, csapatunk összetétele lassan megváltozott, de az eredményessége továbbra is megmaradt: 1995-ben és 1997-ben csapatban ismét világbajnoki címet szereztünk. 1996-ban újabb olimpiai siker született: Martinek János – egyéniben – a dobogó harmadik fokára állhatott fel Atlantában.
Az 1999-es világbajnokágnak ismét Budapest adott otthont. A hazai környezetben megrendezett viadalon négy magyar aranyérem született: Balogh Gábor és Vörös Zsuzsanna egyéniben, valamint a Balogh Gábor, Hanzély Ákos és Sárfalvy Péter összetételű csapatunk csapatban és váltóban is a dobogó tetejére állhatott fel. A következő évben női csapatunk remekelt: váltóban világbajnokok lettek. 2001-ben ismét három világbajnoki arany született: Balogh Gábor egyéniben, valamint a férfi csapat- és váltóversenyen születtek sikerek.
2013-ban Demeter Bence, Kasza Róbert és Marosi Ádám nyerte meg a világbajnoki váltóversenyt. Női csapatunk (Gyenesei Leila, Földházi Zsófia és Kovács Sarolta) szintén a váltóversenyen szereztek világbajnoki ezüstérmet. Ebben az évben két Európa-bajnokot is avathattunk Földházi Zsófia, Marosi Ádám és a férfi csapat személyében.
Az öttusa egy rendkívül összetett sportág, így nagyon nehéz is. Viszont Magyarország ahogy a kezdetektől, a mai napig az élmezőnybe tartozik.