.
A mű- és toronyugrás vízi sport, amelynek során a versenyzők rugalmas ugródeszkáról, vagy szilárd felületről ugranak a vízbe, különböző magasságokról és különböző nehézségű szaltók és/vagy forgások bemutatása közben. A versenyzők mindig fejjel előre, előre tartott kezekkel érnek a vízbe, a cél a függőleges érkezés és a minél kisebb csobbanás.
Műugráskor az ugródeszkák 1 méter vagy 3 méter magasságban vannak a víz felületétől, míg toronyugrás esetén szilárd felületről ugranak el, általában 10 méter magasságból.
A szólóversenyeken kívül páros, úgynevezett szinkronversenyeket is rendeznek, amikor a két versenyző ugyanazt a gyakorlatot hajtja végre (szinkronban).
A műugrás állítható rugalmasságú ugródeszkákról zajlik. A deszkák 1 méter és 3 méter magasságban lehetnek a víz felületétől. Toronyugrás esetén a versenyzők szilárd felületről ugranak el, világbajnokságokon és olimpiákon 10 méter magasságból (más versenyeken rendezhetnek 5 méteres és 7,5 méteres versenyeket is). Szinkronugráskor két versenyző ugyanazt a gyakorlatot hajtja végre, a lehető legnagyobb szinkronitással. Ritkán látható érdekesség, hogy az ugrók ugyanazt a gyakorlatot eltérő forgásiránnyal mutatják be (a szabályok megengedik).
A sportág első évtizedeiben az amerikai versenyzők voltak az egyeduralkodók, manapság pedig a kínai versenyzők uralják a világversenyeket. A mű- és toronyugró sport legnagyobb férfi versenyzőjének Greg Louganist tartják, aki olyan univerzális versenyző volt, hogy mind műugrásban, mind toronyugrásban szerzett világbajnoki és olimpiai címeket. A nők között az NDK-beli Ingrid Krämer volt hasonló kvalitású versenyző, de ő még a világbajnokságok előtti időszakban versenyzett (1950–60-as évek).
Története
A fennmaradt régészeti leletek szerint az egyiptomiak rendszeresen ugrottak magaslatokról fejesugrással és talpassal is. Az újkorban angol tengerészek űzték kevés szabadidejükben az álló hajóról való ugrálást mintegy bátorságpróbaként.
A műugrás mai formája valójában a XIX. század közepén bontakozott ki, amikor az ugrók már inkább a mozdulatokra, az ugrások szépségére és összetettségére figyeltek. A fürdőhelyeken és uszodákban egyre több helyen állítottak fel ugróállványokat és rugalmas pallókat a műugrás gyakorlása céljából. Kezdetben az úszóversenyek és más medencés programok színesítésére tartottak bemutatókat, majd hamarosan műugróversenyeket is rendeztek.
A műugrás két fő csoportot foglal magába: a toronyugrást, melyet 5, 7,5 és 10 méteres magasságból hajtanak végre, és a kimondottan műugrást, mely az 1 és 3 méteren végrehajtott gyakorlatokat jelenti. Régen 20 méteres versenyeket is rendeztek, de veszélyessége miatt törölték a versenyszámok közül. A biztonságos ugrás érdekében a víz mélysége az ugrómagasság fele kell, hogy legyen, a 20 méteres ugráshoz pedig rendkívül nehéz volt megfelelő feltételeket biztosítani.
1880-ban vált külön a toronyugrás és a műugrás. Az akkor kialakult szabályok kisebb változásokkal ugyan, de ma is biztosítják a versenyek igazságos lebonyolítását, valamint a sportág fejlődésének lehetőségét.
Kezdetben az ugróversenyek rendkívül unalmasak voltak, hiszen a bírák titokban pontozták a versenyzők teljesítményét, így a közönség csak a saját maga által felállított sorrendet ismerhette, ami legtöbbször különbözött a szakemberek által megállapítottól.
A németek kezdeményezésére vezették be a nyilvános pontozást, melynek eredményeit az ugrás után azonnal közlik, így a versenyzők, edzők és a közönség is tájékoztatva van a verseny állásáról, annak változásairól. Az olimpiai programba először 1904-ben St. Louisban került, de csak a toronyugrás, férfiak részére. 1908-ban már 3 méteren is rendeztek versenyeket, de még mindig csak férfiaknak. A nők először toronyugrásban mérték össze tudásukat 1912-ben, majd 1920-ban már teljes jogúan mindkét magasságon ugrottak.
Hazánkban a többi országhoz képest csak későn kezdtek a műugrással foglalkozni. Ausztriában, 1881-ben tartották meg az első országos műugró-bajnokságot. Ugyan egyesületek és szerveződések már hazánkban is elindultak, nálunk mégis csak 1910-ben rendezték meg az első férfi műugró-bajnokságot, melyet Rajágh László, a MAC versenyzője nyert meg. Az első toronyugró bajnokságon 1929-ben Vajda László győzött. Erdős Vera volt 1930-ban az első női műugróbajnok, női toronyugrásban Fonyó Lívia győzött először 1936-ban.
Jellemzően a kezdeti időszakra, a gyenge létesítmények miatt lassan indult be a hazai műugróélet. A medencék csak hordozható, mobil ugróállványokkal voltak felszerelve, melyeket a versenyzők mozgattak, állítottak fel és saját testükkel súlyoztak ki a stabilitás érdekében.
Az első, komolyabb igénybevételnek is megfelelő tornyot 1925-ben a Harmudt Mihály úszómester által rendezett gyűjtésből építették, melyet az első EB-re el is készítettek a Császár uszodában. A sportág hírverését segítette az 1923 és 1935 között minden évben megrendezett középiskolai bajnokság, Budapesten. Innen kerültek ki a harmincas évek végén, illetve negyvenes években az európai hírű magyar ugrók.
Gróf Klebelsberg Kunó oktatásügyi miniszter az anyagi források megteremtésével elősegítette a Nemzeti Sportszoda felépítését. Hajós Alfréd tervei alapján 1930-ban megépült a fedett 33 1/3 méteres, műugrásra is alkalmas uszoda.
A magyar műugrás igazi megteremtőjének a szakemberek Nagy Károlyt tartják, aki számos EB-érmes és főiskolai világbajnok versenyzőt nevelt ki 1930-tól.
1936-ban épült meg a Nemzeti Sportuszoda nyitott 50 méteres úszó- és szabvány szerinti műugró medencéje. Az önálló műugró medencékhez 2 db 3 méteres, 2 db l méteres rugalmas, továbbá 10 méteres és 5 méteres szilárd elugró hely is készült. Ez a létesítmény igazi lökést adott a magyar műugrósportnak, ezt igazolták a negyvenes és ötvenes évek eredményei is.
Versenyzőink az olimpiai versengésben először 1936-ban, Berlinben vettek részt Hídvégi László és Hódi László, majd a II. világháborút követően Zságot Irén, Sihák Ferenc és Gerlach József érnek el kimagasló eredményeket.
1958-ban Budapesten rendezték meg a IX. Úszó, Műugró és Vízilabda Európa-bajnokságot. Ezen az EB-n Újvári László 3 méteres műugrásban bajnokságot nyert és Márton Jenő toronyugrásban lett bronzérmes.
1980-as moszkvai olimpián két műugrónk is indulhatott. Kelemen Ildikó 8. helye nagy sikere a sportágnak. Hasonló sikert ért el később Lengyel Imre, aki mint Kelemen Ildikó Szöulban, a 11. helyezést érte el 2000-ben Sydney-ben, 3 méteren. 1997-ben, egyéniben 3 méteren és 2002-ben, Berlinben toronyugrásban is ezüstérmet szerzett, valamint szinkron toronyugrásban Hajnal Andrással is a második helyen végeztek az Európa-bajnokságon. A pekingi olimpián Barta Nóra és Kormos Villő képviselték a Magyarországot.
A magyar műugrást irányító országos szerv, a Magyar Műugró Szövetség 1989-ben már egyszer kivált a Magyar Úszó Szövetségből, ma mégis a MÚSZ egyik alszövetségeként működik.
Sportmegoldások Team