Sportágak – Labdarúgás

.

labdarúgás (angol eredetű szóval football, magyaros átírásban futball, a köznyelvben gyakran foci) labdajáték, amelyet a pályán két, egyenként 11 labdarúgóból álló csapat játszik egymás ellen. A játék célja, hogy a rendelkezésre álló idő alatt a labdát az ellenfél kapujába juttassák, lehetőleg minél többször, és így minél több gólt szerezzenek. A Nemzetközi Futballszövetségi Testület (International Football Association Board IFAB), a játék szabályalkotó szervezete. 1886-ban ez a szervezet fektette le a futball szabályait.

A futball lábsport, de a játékos bármely testrészét használhatja a labda irányítására, csak a karjait nem. Kivétel a kapus, akinek a tizenhatos vonalon belül nincs „tiltott” testrésze, a büntetőterületen kívül viszont ő is mezőnyjátékosnak számít. Illetve amikor a labda az oldalvonalnál hagyja el a játékteret akkor a labdát (kézzel) bedobással kell játékba hozni, ebben az esetben lábbal nem szabad érinteni a labdát.

 

A labda rúgásával kapcsolatos játékokat a történelem során számos országban játszották. A FIFA szerint „nagyon kezdetleges volt a játéknak az a szakasza, amit Kínában gyakoroltak az i. e. 2. és az i. e. 3. évezredben (a játék neve cuju volt)”. Kínában, a népesség körében elterjedt kultikus jellegű labdajáték a tsu-küh („rúgni-labda”) volt. Közép-Mexikóban az olmékok a tlacstli labdajátékot művelték egy tömör kaucsuklabdával. Az ókori Róma játéka, a harpastum, egy rögbiféle játék volt, leginkább ez lehet a labdarúgás távoli elődje. A római légiók hódító útjukra magukkal vitték a szőrrel bélelt felfújt hólyagot, a bőrlabdát. A labdajátékok számos variációját játszották a középkori Európában, melynek különböző területein a szabályok nagymértékben eltérőek voltak. 1400 körül Firenzében a calció labdajátékot játszották előírt szabályok mellett, rögzített méretű játéktéren.

A modern szabályok alapjait a 19. század közepén akkor fektették le, amikor különválasztották a rögbit és a futballt.

A Cambridge-i Szabályokat 1848-ban foglalták írásba a Cambridge-i Egyetemen, ahol részletesen kidolgozták a későbbi rendszert. A Cambridge-i Szabályokat a Trinity Collegeban írták le, ahol találkozott egymással az Eton, a Harrow, a Rugby, a Winchester és a Shrewsbury iskola képviselője. Ez nem volt általánosan elfogadott. Az 1850-es évek alatt sok klub nem állt kapcsolatban az iskolákkal és egyetemekkel, így különféle formáit játszották a labdarúgásnak. Közülük néhány saját szabályzattal bukkant fel, a legnevezetesebb a Sheffield Football Club, („Sheffieldi szabályok” néven ismertté vált kódexet) melyet korábbi középiskolai tanulók alapítottak 1857. október 24-én, akik első meccsüket 1860. december 20-án. 1862-ben John Charles Thring a Uppingham Schoolból megalkotta a befolyásos szabálykönyvet.[5]

Ezek a folyamatos próbálkozások hozzájárultak a The Football Association (The FA vagy Angol Labdarúgó-szövetség) 1863-as létrehozásához, amelynek az első gyűlése 1863. október 26. reggelén volt a Freemason’s Tavern-en a Great Queen Streeten, Londonban.

Anglia, Skócia, Wales és Írország Labdarúgó-szövetsége 1885-ben megalakítja az International Football Association Board-ot, amely egyedül jogosult a szabályok módosítására és a velük kapcsolatos döntések meghozatalára. Magyarországon is megismerték a „footbal-sportot”, amelyről a Vasárnapi Ujság 1901-ben így írt: „Az angol tengerészek és telepítvényesek meghonosították az angol gyarmatokban is. Hódító kőrútjában hozzánk 6—8 éve került. Ottó József és Collaud Ferencz budapesti tornatanárok ismertették meg tanítványaikat a footballozással. A tulajdonképpeni meghonosítók Stobbe Ferencz és Ray Ferencz. Hozzájuk csatlakozott Iszer Károly, ki a versenyek egyik intézője.

Ez a sport hosszú időkig fejlődött, míg mai formájára finomodott.” A Fédération Internationale de Football Association (FIFA), a labdarúgás nemzetközi vezető szervezete hat alapító tag közreműködésével 1904-ben alakult Párizsban, és kijelentették, hogy ragaszkodni fognak az egyesületi labdarúgás szabályaihoz, a Laws of the Game-hez. A játék iránti népszerűség nemzetközi növekedése lehetővé tette 1913-ban a FIFA tagjainak belépését az International Football Association Boardba. A testületben jelenleg a brit szövetség négy alapítójának egy-egy szavazata mellett a FIFA két képviselőjének négy szavazata van a döntések meghozatalánál.

Az első világbajnokságot 1930-ban rendezték Uruguayban, melynek döntőjét Uruguay és Argentína (4–2) játszotta.

 

A magyarországi labdarúgás legelső irodalmi emléke 1879-ből származik. Molnár Lajos a MAC egyik alapítója tesz említést „Athletikai Gyakorlatok” című szakmunkájában. A pesti református főgimnáziumban 1882-ben hozták létre az első szabadtéri játszó társaságot, ahol a diákok örömmel ismerkedtek a „rúgosdi” játékkal is. A magyar labdarúgás következő fontos dátuma 1885. június 16-a volt, ugyanis ekkor alakult meg az egyik legjelentősebb hazai egyesület, az Újpesti Torna Egylet.

1901. január 19-én 13 egyesület képviseletében alapították meg a Magyar Labdarúgó-szövetséget, amelynek önállóságát a FIFA 1907-ben Amszterdamban tartott ülésén mindörökre elismerte, ezzel fel is vette a tagjai közé. Az első bajnokságot az alakuló közgyűlésen megválasztott tanács február 4-én már ki is írta, a jelentkező csapatokat az addigi hazai barátságos és nemzetközi mérkőzéseiken elért eredményeik alapján két csoportra osztották. Válogatottunk 1902. október 12-én játszotta első hivatalos mérkőzését, a találkozó helyszíne Bécs volt, az ellenfél Ausztria. A végeredmény 5–0-s osztrák sikert hozott. A magyar labdarúgókupának az 1909-1910-es idényben volt az első szezonja, a rendezvény győztese az MTK lett. A legjelentősebb magyar meccs az UTE és az FTC mindenkori csapatának mérkőzése, amely a világ második legnagyobb városi meccse.

Az 1938-as labdarúgó-világbajnokságon a nemzeti csapatunk ezüstérmet szerzett, a döntőben Olaszországtól szenvedett 4–2-es vereséget. Az 1952. évi nyári olimpiai játékokon a magyar válogatott elérte első nemzetközi sikerét: a Helsinkiben rendezett fináléban 2–0-s győzelmet aratott a jugoszlávok felett, Puskás és Czibor volt a két gólszerző.

A magyar labdarúgás egyik legjelentősebb sikerét 1953. november 25-én könyvelhette el Londonban. A hazai környezetben európai csapattól már 90 éve veretlen angol labdarúgó-válogatottat 6–3-ra győzte le. A találkozó az „évszázad mérkőzése” néven híresült el. Ezt ismét csak ezüstérem követte az 1954-es labdarúgó-világbajnokságon. Ezúttal a döntőben hiába vezetett a magyar csapat már a 9. percben 2–0 arányban, végül az NSZK-é lett a világbajnoki cím. Az 1964-es olimpián ismételten aranyéremmel gazdagodott a csapat. Tokióban Csehszlovákia marad alul 2–1-re a magyar-válogatott ellen. Legutóbb 1996-ban, Atlantában volt jelen olimpiai-válogatott csapatunk.

 

A labdarúgás a mai napig a legnépszerűbb sportágak közé tartozik, annak ellenére hogy a rendszerváltás óta sok csapat megszűnt.