.
A kajakokat első alkalommal az inuit yupi népcsoport és az aleut népcsoport kezdte el alkalmazni. Hajóikat tavakon, folyókon és a part menti vizeken használták a Jeges-tenger és a Bering-tenger vidékén, valamint a Csendes-óceán északi vizein. Az első kajakokat még fókabőrrel bevont, favázas, vagy bálnacsontokból felépülő szerkezettel készítették. A nyugat-alaszkai eszkimók inkább a favázas kajakokat, míg a keleten élő inuitok a bálnacsontokból készülő felépítményt részesítették előnyben, mivel arrafelé kevesebb volt a partközeli erdőség. A legrégebbi, 1577-ből fennmaradt kajakot Münchenben őrzik.
Az első – magyar embertől származó – írásos emlék a kajakról Széchenyi István gróf leírása. 1818-ban, törökországi útja során tűnt fel neki a török tengerészek által használt, „kajik” (=kajak) vizijármű: „ A kajik szép, hosszú, elegáns, használata élvezetes az egyéb kiállhatatlan és unalmas vízi járművekkel szemben.” Vizsgálja a kajik súlyelosztását, amely használójától ügyességet kíván. Feljegyzi, hány személyes „kajik”-ok vannak, elcsodálkozik, hogy a hajós kéttollú lapátot kezel. Észreveszi, hogy különösen erős áramlatokban a benn ülők ütemes vezényszavakkal biztatják egymást. Október 24.-i dátummal jegyzi fel Konstantinápolyban: „A kajikok igen csinosak, kemény, finom fából vannak készítve és olyan könnyűek, hogy minden percben felborulhatunk, ha csak egy kicsit is megmozdulunk bennük.”
11 évvel Széchenyi leírását követően a Pesten megjelenő „Gemeinnützige Blaetter” 1829. december 6.-i számában mutatja be a „canoe”-t: az eszkimó kajakot.
1823-as angliai útja során Széchenyi Wesselényi Miklós báró társaságában megtekinti az első Oxford-Cambridge evezős nyolcasok viadalát, és élménye nyomán 1824-ben evezős hajót rendel Angliából. A hajó 1826. május 6.-án érkezik meg. Ekkor írja Wesselényi Miklós barátjának: „…a hajó megjött, holnap bocsátkozik vízre”. 1834-ben az épülő Lánchíd mellett létrehozza a „Csónakdá”-t, 1841-ben pedig a Csónakda helyén megalakítja a „Hajós Egylet”-et.
1861. április 20.-án megalakul a Budapesti Hajós Egylet 29 taggal, akik közül 23 gróf, vagy báró. Két hónappal később már 52 evezőse van az Egyletnek, melynek alapszabályban foglalt célja: „…a magyar ifjúságnak férfias mulatságot, testet és lelket egyaránt edző gyakorlatot szerezni, egyúttal a közösségnek figyelmét a hajózás élvezetére és hasznosságára felhívván, a főváros díszét és szellemét emelni.”
Az első pesti Regatta 1863. június 8.-án este fél 7-kor kezdődött, a Budapesti Hajósegylet rendezésében. A rajt a kisebbik Margitsziget alsó csúcsánál volt, a cél pedig az épülő Akadémia vonalában. Minden rajtot három mozsárdurranás jelzett. Az első két szám evezős futam volt, a szandolin versenyre a harmadik számban került sor. Abban az időben a Széchenyi által említett törökországi kajik és az 1829-ben, egy pesti újságban leírt eszkimó kajak két változata volt ismert: a fedett kajakokat ekkor „canoe”-nak (kajaknak), a fedetleneket „szandolin”-nak nevezték. Ebben a versenyszámban egy Freisleder nevű pesti molnár győzött. E futamot tekinthetjük a kajak-kenu versenyek magyarországi ősének.
1877-ben megalakult a Győri Csónakázó Egylet. Két fiatal tagja, Mihalkovics Tivadar és Némethy Ernő 1882-ben két regattát szervezett: egyet Budapesten, a másikat Balatonfüreden. Az utóbbiról a korabeli sajtó így számol be: A Balaton gyönyörű, gyengén fodrozott. A sétányon százával állott a közönség, a halmokon nagy tömegben gyűltek össze a falusiak.
Az első írásos emlék magyar kajakosról, aki nemzetközi kajakversenyen vett részt, 1888-ból való: a zürichi kajak regattán második helyezést ért el Serényi János, aki az Előre Csónakázó Egyesület versenyzője volt.1894-ben ugyanebből a klubból Eleőd Tibor győzött Zürichben.
A Nemzetközi Kajak-Kenu Szövetséget 1924. január 19-20-án alapították, Koppenhágában. 1933-tól kezdődően rendeztek világversenyeket ebben a sportágban, amin már magyar versenyzők is rajthoz álltak.
1934-ben Nemzetközi Olimpiai Bizottság athéni kongresszusán a kajak-kenu sportágat felvették az Olimpiák műsorára, egyedül a magyar küldött szavazott a felvétel ellen. Ugyanabban az évben dr. Max Eckert, a Nemzetközi Kajak Szövetség (FIC) elnöke a Magyar Kajak Egyleten keresztül meghívta a kajakosainkat az 1936-os berlini olimpiára, és hajókkal, tervrajzokkal segítette a sportág fejlődését. Nemzetközi versenyekre, szakemberképzésekre hívta a magyarokat, vállalta a vendéglátás költségeit. Javaslatot tett az ÖNÁLLÓ KAJAK-KENU SZÖVETSÉG megalakítására.
1934 végén a Magyar Kajak Egylet és Magyar Cserkész Szövetség közös beadvánnyal fordult a Magyar Evezős Szövetséghez, az önálló kajak osztály vagy szövetség megalapításának tárgyában.
A háború után ez az esztergomi gyár a békeszerződés miatt repülőgépet többé nem gyárthatott, de megépítettek 200 darab portyakajakot és 6 darab 10-es kenut. Ezekben a hajókban tanultak meg kajakozni, kenuzni azok a fiatalok, akik az 1954-ben a franciaországi Maconban rendezett világbajnokságon hat aranyérmet nyertek.
A versenysport kiemelt támogatást kapott, s ez a kajak-kenu sportban is érezhető volt: új klubok, csónakházak alakultak, elkezdődött a válogatottak központi edzőtáborokban való felkészítése, a sportolók munkaidő-kedvezményben, eredményességi prémiumban részesültek, stb. Létrejött az Országos Sporthivatal (OSH)
A magyar kajaksport már a negyvenes évek elején a világ élvonalába került. Helsinkiben, az 1952-es olimpián a többi sportág által nyert 16 arany elhomályosította a kajakosok és kenusok első olimpiai érmeit: a Varga Ferenc – Gurovits József kajak kettes bronzérmét és a kenusok, Novák Gábor és Parti János ezüstérmeit.
Az 1959-es évvel lezárul a magyar kajak-kenu sport addigi legsikeresebb időszaka.
Abban az évtizedben sportágunk versenyzői minden világversenyen (Olimpia, VB, EB ) minden szakágban aranyérmeket nyertek.
Napjainkban a Kajak-Kenu a legnépszerűbb sportágak közé tartozik. De nem csak népszerűségben, hanem eredményekben is az élen jár. A legeredményesebb sportágak egyike, ha nem a legeredményesebb.