Sportágak – Jégmászás

.

A jégmászás tulajdonképpen a hegymászás téli változata, ahogyan a neve is mutatja.

A kalandvágyó sportolók vagy túrázok jégen vagy jégkeménységűre fagyott havon másznak fel egy hegyen, gleccseren vagy esetleg egy befagyott vízesésen.

 

A jégmászáshoz elengedhetetlen a kiváló fizikai kondíció és némi hegymászási vagy falmászási tapasztalat, ezek hiányában nehezebb terepeken semmiképpen se vágjunk bele a saját biztonságunk érdekében, hiszen mint minden extrém sportnak, a jégmászásnak is vannak kockázatai. Jó hír azonban, hogy számtalan helyen tartanak már jégmászó tanfolyamokat is, ahol a teljesen kezdők biztonságos körülmények között ismerkedhetnek meg ezzel a csodálatos sporttal.

 

Természetesen a jégmászáshoz szükségünk lesz néhány speciális eszközre is, ezeket azonban szerencsére bérelni is lehet, nem kell feltétlenül megvenni.

A legfontosabb eszköz a jégszerszám vagy jégszekerce, amellyel az egyensúlyt biztosítjuk mászás közben. A mászókötél kibiztosításához és az ereszkedéshez jégcsavarra és hószögekre van szükség. Emellett nagyon fontos a bakancsra erősített hágóvas is, amely a biztonságos járáshoz és mászáshoz fontos a jeges körülmények között. Természetesen számtalan más, a hegymászáshoz is használt felszerelési tárgy is elengedhetetlen, így például a sisak, a karabiner, a biztosító kötél, heveder és kesztyű.

Mivel a jégmászás könnyen veszélyessé válhat, ezért nagyon fontos, hogy csak csoportosan szabad belevágni; ha nem vagyunk elég gyakorlottak, akkor pedig mindenképp legyen a társaságban egy felkészült és tapasztalt túravezető, aki bármilyen felmerülő gond esetén gyorsan tud cselekedni. De talán pont a veszélyessége miatt örvend egyre nagyobb népszerűségnek ez a sport, hiszen egy sikeres mászás vagy gyakorlottabbaknak egy többnapos mászó túra a többnyire érintetlen természeti területeken hihetetlen sikerélményekkel gazdagítja az embert.

A tapasztalt jégmászók véleménye szerint egyetlen baj van ezzel a sporttal, mégpedig az, hogy nagyon hamar függővé teszi az embert.

 

 

Sportmegoldások Team