Sportágak – Gördeszka

.

gördeszka egy kerekekkel és tengelyekkel felszerelt falap, melyet a fiatalok főként sportolásra használnak. A falapot egy fekete “papír” borítja, amelyet grip tape -nek nevezünk. A gördeszkával számtalan trükk és ennek variációja hozható létre.

Az első gördeszkások az 1960-as évek kaliforniai szörfös fiataljai közül kerültek ki, akik a deszkáikra kerekeket szereltek. Ez volt az első gördeszka, ami szinte csak szlalomozásra volt alkalmas. Készült egy film is erről az időszakról a Lords of Dogtown. 1970 után megjelentek az első gördeszkákkal foglalkozó cégek.

Az első szabadtéri skateparkot 1976-ban építették fel Floridában. Ezt persze hamarosan több száz követte, egész Észak-Amerikában. A leghíresebb deszkások ekkoriban Tony Alva, Jay Adams és Tom ‘Wally’ Inoyoue voltak. Minden idők egyik legismertebb gördeszkása Tony Hawk.

A legnépszerűbb ma az utcai (street) stílus, ahol a “hivatalos” megfogalmazás szerint minden olyan, az utcán is potenciálisan előforduló akadály felállítható, amin trükköket lehet végrehajtani. Leegyszerűsítve: át lehet ugrani, le lehet csúszni róla, meg lehet fordulni fölötte stb. 

 

Magyarországon 1985-ben jelent meg a sportág.

A hazai hőskor egyértelműen a Hősök teréhez köthető, ahol kialakult egy deszkás társaság. Az első hazai felfutás az 1990-es évek első felére tehető. A második hullám a 2000-es években, a Tony Hawk’s Pro Skater videójáték megjelenésével egy időben kezdődött. 2015 környékén itthon is megjelentek a hőskort idéző műanyag gördeszkák.

 

Leginkább a tizenéves fiatalok körében népszerű a gördeszka. Mára már egyre többen művelik egyesületi szinten, de valahogy mégis megmaradt szabadidős sportnak, mint hogy a versenysport felé orientálódjanak a fiatalok.