Sportágak – Bob

.

bobsport a télisportok közé tartozó sportág. A verseny során a bobok, két vagy négy versenyzővel, kanyargós jégkatlanban csúsznak végig.

A férfiak versenyszámában kettes és négyes csapatok versenyeznek. A nőknél hivatalosan eddig csak kettes csapatok versenyeznek, de a 2016-os világbajnokság keretén belül megszervezték az első bemutatójellegű női négyes bob versenyt is. Ez a kezdeményezés a legjobb női pilótáktól indult annak reményében, hogy a 2018-as téli olimpia keretén belül már hivatalos sportágként szerepel.

A sportág nemzetközi irányító szervezete a Fédération Internationale de Bobsleigh et de Tobogganing (FIBT), mely 2015-től már az International Bob and Skeleton Federation (IBSF) nevet viseli. A szervezet alá tartozik a szkeleton szakág is.

A bobnak két versenyszáma van, a kettes- és a négyes bob, a kettő közötti különbség értelemszerűen az, hogy az elsőnél kettő, a másodiknál négy versenyző ül a bobba. A bob egység „parancsnoka” a kormányos, az utolsó ember a fékező, négyes bob esetén a többiek a tolók.

A versenyzők a starthelyről, állóhelyzetből indulva igyekeznek a lehető legnagyobb sebességre felgyorsítani a bobot úgy, hogy a kettes bobnál az egyik versenyző a bob mellett, a másik mögötte, négyes bobnál három versenyző a bob két oldalán felváltva, az egyik pedig mögötte áll fel. Indításkor a versenyzők legfeljebb 50 méter hosszon, a négyesek mintegy 40 km/órára gyorsítják fel a bobot, majd meghatározott sorrendben beugranak a járműbe, egymás mögött elhelyezkedve.

Ezt követően a kormányos irányítja a jégcsatornában a bobot, a többiek igyekeznek a doboz belsejébe húzódni, hogy a lehető legkisebbre csökkentsék a légellenállást, a cél az, hogy a kanyargós pályán a legmegfelelőbb ívet – így a legrövidebb utat – megtalálják, és az ívek kihasználásával a legnagyobb sebességet, illetve a legkisebb futamidőt elérjék.

A rajt- és futamidőket elektronikusan mérik. A versenyek eredményét több (világkupa futamokon egy nap alatt kettő, egyéb világversenyeken két nap alatt két-két, összesen négy) futam összesített eredménye adja.

A sportág néha a látványos bukások miatt kerül képernyőre, ennek ellenére nem tekinthető veszélyesnek. Mivel a start alapja a rövid, de igen lendületes tolás, gyakran választják atléták, amerikai futballisták, rövidtávfutók és mások téli kiegészítő, vagy levezető sportnak.

 

TÖRTÉNETE

A sportág eredete a 19. század végére nyúlik vissza, amikor Svájcban kormányszerkezetet szereltek egy szánra. Az első bobklub 1897-ben alakult St. Moritzban, amit gyorsan újabbak követtek Európa-szerte a téli üdülőhelyeken. 1914-ben már sokfelé rendeztek bobversenyeket, különböző természetes hó- és jégcsatornákban, amelyek ekkor még csekély mélységű árokszerű képződmények voltak.

Az első szánkók még fából készültek, de az igénybevétel hamarosan megkövetelte az acélból készült bobok használatát. A bob elnevezés a bobbing (lengetni) szóból származik, mert a versenyzők induláskor (akárcsak ma) előre-hátra mozgatták a szánt a nagyobb indulósebesség elérése céljából.

A sportág nemzetközi szövetsége 1923-ban alakult, és a sportág már a következő évi téli olimpiai játékokon (Chamonix, Franciaország) bemutatkozhatott. Ekkor még négy- és ötfős csapatok is indulhattak, és nem számított meglepetésnek, hogy a svájci egység tudott győzni. A kettes bobok az 1932. évi téli olimpiai játékokon szerepeltek először. Érdekesség, hogy a bob hamarabb szerepelt az olimpián, minthogy megrendezték volna világbajnokságukat, 1930-ban.

A bob ennek ellenére sokáig nem terjedt el igazán széles körben, mert a bobozás drága sportnak számított, és inkább a gazdagok szórakozása volt. A sportág az 1950-es években kezdte kialakítani a ma ismert formáját és szabályrendszerét. Jól képzett sportolók vették át a szórakozó amatőrök helyét, a bobok, a pályák és a felszerelések fokozatosan korszerűsödtek, a szövetség szabályrendszere pedig megfelelő módon segítette a versenyág fejlődését.

Az 1980-as években elindították a világkupa versenysorozatot, amely azzal, hogy az egész szezonban versenyzési lehetőséget biztosít, jól kiegészítette a világ- és Európa-bajnokságokat és az olimpiai játékokat. A nők az 1990-es években kezdték el a bobozást, kettes bobbal, ők Salt Lake Cityben, a 2002-es téli olimpián mutatkozhattak be.

 

Sportmegoldások Team