Sportágak – Birkózás

.

A birkózás olyan küzdősport, ahol tilos bármilyen eszközhasználat, ütés vagy rúgás, csak az ellenfél földhöz szorításával, vagy „fogások” végrehajtásával lehet győzelmet elérni. Vagy akár technikai fölénnyel (tussal) is ami szabad fogásban 10 pont különbség, míg kötött fogásban csak 8 pont.

A puha, kör alakú küzdőtéren két versenyző küzd egymás ellen, testhezálló ruhában és cipőben. Az ókori olimpiák óta közkedvelt sport.

Két formája a legismertebb: a szabadfogású és a kötöttfogású birkózás. 

Mindkettőnél cél az ellenfél két vállra fektetése, vagy a pontozók által értékesebbnek tartott, a szabályokban rögzített fogások végrehajtása.

Szabadfogásban az egész testen lehet fogást végrehajtani és a láb cselekvő használata, azaz a lábkulcs, vagy a gáncs megengedett.

Kötöttfogásban csak derék felett lehet megfogni az ellenfelet és gáncsolni sem szabad.

A birkózás története

A mezopotámiai őskultúrából származó régészeti leletek, például egy 2500 éves szobrocska, amely Gilgames és Enkidu küzdelmét ábrázolja, bizonyítja, hogy a Tigris és Eufrátesz völgyében élő sumérok körében is nagy népszerűségnek örvendett a birkózás. Az itteni népek ősi mondavilága át-meg át van szőve birkózó motívumokkal.

De az indiai, egyiptomi és kínai ősi kultúrákból is kerültek elő leletek.

A birkózásról a görögöket jóval megelőző időkből is vannak egyiptomi, mezopotámiai, vagy távol-keleti emlékei, a görögöknél azonban a birkózás különös jelentőséggel bírt. Náluk már a mondavilág is át meg át volt szőve híres birkózókról szóló történetekkel, melyek közül Herakles és Theseus küzdelmei a legismertebbek. A fiatalok nevelésében fontos szerepet szántak e férfias küzdelemnek. Nem véletlen ezek után, hogy a birkózás a vallási ünnepekhez kapcsolódó időszakos játékokon, így az olimpiákon is hamar megjelent, kezdetben az ötösverseny a pentatlon egyik számaként, később önálló programként is, amit az az ökölvívással egyesített küzdelem a pankration teljesített ki.

Kr.e. 776 után. Az olimpiai játékok létezése ettől az időponttól kezdve bizonyítható történelmileg, de egy Olüpiában talált diszkosz feliratának tanúsága szerint már Kr.e. 1580-ban is rendeztek itt ünnepi játékokat, s valószínűleg ekkor sem előszór. Egyetlen ókori nép sportéletéról sem maradt fenn annyi szóbeli hagyomány és írásos dokumentum, mint a görögéről, leghíresebb sportünnepük, az olimpiai játékok eredete mégis a legendák homályába vész.

Az amatőr birkózósport rendszeres művelését a XIX  század második felében kezdték el. A különböző országokban sorra alakultak meg a sportegyesületek, és ezek legtöbbje a birkózás művelését is felvette programjába. Ahogy az amatőr birkózók száma nőtt, sor került a különböző országok bajnokságainak, majd nemzetközi versenyeknek a megrendezésére is. A birkózósport fejlődéséhez a legnagyobb lendületet az olimpiai eszme életre hívása és az újkori olimpiák megrendezése adta.

Hazánkban az 1880-as évek elejére esnek az első kísérletek a birkózás bevezetésére. Eleinte csak torna- és más versenyeken tartottak birkózómérkőzéseket. Egy ideig akadályozta a fejlődést, hogy nem tudták eldönteni, vajon az egyesületek a “magyar” vagy a ”francia” birkózást vezessék-e be. A magyar birkózásnak írásban is lefektették a szabályait és több alkalommal bemutató mérkőzéseket is tartottak. Ennek a birkózásnak a lényege az volt, hogy a küzdők nyakat, kart és vállat nem foghattak, hanem két karjukat szorosan az oldalukhoz szorítva arra törekedtek, hogy ellenfelük derekát átkarolják és így földre dobják. Gáncsolni nem volt szabad. A legyőzött az volt, aki hátával, vagy egyik vállával és az ellentétes sarkával a földet érintette.

A birkózásnak ez a formája az egyesületekben nem tudott gyökeret verni. A francia hivatásos birkózóktól átvett és róluk akkor még “francia” vagy “szabad birkózásnak” nevezett – ma kötöttfogásúként ismert – birkózás csakhamar teljesen kiszorította és feledésbe merítette a magyar birkózást.

A lassan fejlődő magyar birkózósport 1893-ban komoly lendületet vett. Edzőül szerződtették a nagy hírű lengyel hivatásos birkózót, Pytlasinszky Ulászlót. A lengyel mester több hónapon át oktatta a magyar birkózókat a kötöttfogású birkózás technikájára,

Hazánkban az első országos birkózóversenyt 1899-ben rendezték meg három súlycsoportban. Ezen a versenyen tűnt fel a középsúlyban aratott győzelmével Weisz Richárd, aki 9 évvel később olimpiai győzelemmel tette fel a koronát versenyzői pályafutására.

Magyarország birkózóbajnokságát első ízben 1903-ban rendezték meg, két súlycsoportban: a súlycsoport győzteseknek mérkőzniük kellett egymással a bajnoki címért. Könnyűsúlyban Erődy Béla lett az első, nehézsúlyban pedig Weisz Richárd. A kettőjük közötti mérkőzést Weisz Richárd nyerte meg, és így ő lett Magyarország első birkózóbajnoka.

Az 1908. évi londoni olimpia volt az első, amelyen a birkózást mindkét fogásnemben megrendezték. A londoni olimpia hozta meg a magyar birkózó sport első világsikerét, az első olimpiai bajnokságot. A nehézsúlyú olimpiai bajnokságot Weisz Richárd nyerte meg.

Nevezetes eseménye volt az 1913. évnek a Nemzetközi Birkózó Szövetség megalakulása. A Berlinben összeült alakuló kongresszus a szövetség első elnökévé a magyar Dr. Tatich Pétert választotta meg.

Magyarországon a birkózás a kezdetektől fogva nagy népszerűségnek örvendett, mely egészen a napjainkig tart. De nem csak népszerű, hanem rendkívül eredményes sportág is, melyet olimpiai bajnokaink egész sora bizonyít.