Sportágak – Aszfaltszánkó

.

Az aszfaltszánkó, eredeti nevén Street Luge (utcai szánkó) a világ egyik legveszélyesebb sportja.

Egy átalakított, meghosszabbított gördeszkán néhány centire a talajtól hanyatt fekve indulnak neki egy meredek lejtőnek, nem ritkán átlépve a 100 km/óra sebességet.

 

TÖRTÉNETE

Ezt a sportot kaliforniai deszkások találták ki, mikor deszkájukra fekve észrevették, hogy nagyobb sebességet tudnak így elérni hála a légellenállásnak. Így jelentek meg az első aszfaltszánkósok, akik San Francisco lejtőin hódoltak az új sportnak. Persze hamar rájöttek, hogy a gördeszka nem a legalkalmasabb eszköz, ezért komoly átalakuláson esett át. A nagy sebességhez masszívabb kerekekre, erősebb felfüggesztésre, lábtartóra és fejtámlára volt szükség, valamint hosszabbak és keskenyebbek lettek. Ezek többnyire saját gyártmányú deszkák, de manapság már kereskedelmi forgalomban is akad néhány darab.

Az első hivatalos versenyeknek is Kalifornia állam adott otthont. 1975-ben a Signal Hill-en tartott rendezvényen saját szövetség híján az Amerikai Gördeszka Szövetség volt a rendező. Itt még nem voltak komolyan kötve a szabályok, minden rider úgy gurult, ahogy neki kényelmes volt: állva, guggolva, fekve. Ezeken a versenyeken született meg az első hivatalos sebességrekord, mely 89,13 km/óra volt és Sam Puccio nevéhez fűződik. Ez a rekord a Guinness Rekordok könyvében is helyet kapott. Ez az időszak sajnos nem tartott sokáig, három évvel később megszüntették a versenyt, mert a kezdetleges technika és a nagy sebesség nem túl jó páros, emiatt sok volt a baleset.

Akadtak azonban adrenalinfüggők, akik hamar beleszerettek az új sportágba és folytatták azt „fű alatt”. Három nagy szervezet alakult ez idő alatt: URA (Underground Racers Association), a FIGR (Federation of International Gravity Racing) és a RAIL (Road Racers Association for International Luge). A sport iránti elkötelezettségüknek hála a következő évtizedekben komoly biztonsági és versenyszabályok bevezetése után sikerült biztonságosabbá tenni a sportot, közben pedig máshol is elkezdett terjedni az új őrület. Többek között Dél-Afrikában, Kanadában, Ausztráliában és Európában is.

A sport 40 éves történelme alatt igazi legendák születtek. Az egyikük Mike McIntyre, aki tartja a jelenlegi világrekordot, amely 164,12 km/óra. Egy másik legenda, aki a világ egyik leghíresebb deszkása, Roger Hickey alig maradt el ettől a rekordtól. Kezdetektől az életének szerves részévé vált a sport. Az évek során mindent megtett, hogy egyre jobb és gyorsabb legyen. A ma 58 éves úriember még mindig rettenthetetlenül száguld a lejtőkön saját tervezésű Genesis-én.

 

A szánok többféle anyagból készülhetnek, úgy mint acél, alumínium, fa vagy szénszál. Többnyire saját gyártmány mindegyik, de manapság kereskedelmi forgalomban is előfordul pár fajtája.    Építésnél az általános szabályok szerint ezekre kell odafigyelni:   – Súly és méretkorlátozások vannak – Nem lehet rajta mechanikus fék – Elöl-hátul “lökhárító” kell hogy legyen rajtuk – Kanyarodást lehetővé tévő gördeszkás felfüggesztés is kötelező – A versenyző nem lehet bekötve a szánba    A versenyeken kötelező viselet:   – Kemény sisak csattal, plexivel vagy szemüveggel – Bőr- vagy kevlár ruházat kesztyűvel – Strapabíró bakancs

A versenyek

Versenyeket többnyire hegyi utakon tartanak, de fordult már elő városi zúzás is. A pályák hossza általában 1 és 5 kilométer közötti, a kanyarok számától függetlenül.    A versenyek fajtái:   1, Kieséses verseny 2, 4, vagy 6 versenyzővel a pályán 2, Utolsó kettő esik ki szintén 2, 4, vagy 6 versenyzővel 3, Időfutam 4, Pontozásos verseny 5, Tömegfutam akár 20 versenyzővel egyszerre a pályán   Szervezetek   GSI (Gravity Sports International) berlini székhelyű, de nem Németországban, hanem New Hampshire-ben. Ök rendezik a Gravity Sports Race Series-t (GSRS)  ahol a számok között szerepel a Streetluge, Gravity Bike, Downhill Skateboarding, Inline (vagy Dirtsurfer) Többféle osztályban szerveznek versenyeket úgymint a Kezdő, Junior, Amatőr és Profi.

IGSA (International Gravity Sports Association) dél kaliforniai székhellyel, világszerte szerveznek versenyeket. Az IGSA szervezte az X-Games aszfaltszánkó versenyeket 1997-2001-es időszakban.   Motorizált motyó   Az emberi fantázia határtalan, megjelentek a szán motorizált fajtái is.

 

Viszonylag kezdetleges módszerekkel is lehet aszfaltszánkózni, így ha valakinek nincsen elég pénze, hogy a megfelelő felszerelést összeszedje, csak egy gördeszkára, meredek és kanyargós hegyi útra, és nem kevés bátorságra van szüksége.

Magyarországon nyilván kevés helyen van lehetőség e sport űzésére, feltehetően a cuccokat se könnyű kis hazánkban beszerezni. Mindenesetre, ha valaki extrém és veszélyes sporttal szeretné elütni az idejét, ezzel garantáltan megtalálja a számítását.

Viszont az aszfaltszánkó fokozott veszélyességére való tekintettel, mielőtt nekiállunk legurulni egy útszakaszon, előtte mindenképpen biztosítsuk azt lezárással vagy figyelmeztetéssel.

Olyan útszakaszt keressünk ahol gyér a forgalom. Mindenképpen legyen velünk legalább egy társ, aki az útszakasz végén vár bennünket, figyelmeztetve az autósokat a veszélyre, éppen egy rakéta száguld feléjük. No meg esetleges esés esetén segítséget tud nyújtani, vagy intézkedni.

 

 

Sportmegoldások Team

 

Aszfaltszánkó