A fenti tábla a Pleasanton Little (Baseball) League mérkőzésein neveli a szülőket és szurkolókat, de szinte ugyanezzel a szöveggel találkozhatunk más sportágak pályáin is az Egyesült Államok területén.
Valahogy így fordítanánk át magyarra a táblát:
- Én egy gyerek vagyok
- Ez csak egy játék
- Az edzőm önként és lelkesedésből van itt
- A hivatalos személyek is emberek – (a bírónak is van anyja)
- Nem a mai meccs után fognak profi szerződést kínálni gyermekének
Hát igen, ez megérne pár misét, hogy ne csak a pálya szélén imádkozzunk. Hogy mennyit is? Sokat, nagyon sokat !
A gyermekük meccsén, a magukból kikelt üvöltöző szülők jelensége nem csak magyar specialitás, nyugodtan nevezhetjük világjelenségnek is, de mi maradjunk csak kis hazánkban a pálya szélén.
Valahol a szülőket is meglehet érteni, de csak valahol….. Hiszen imádott gyermekük van a pályán, akiért szurkolnak, azt szeretnék ha sikerélményekkel, győztesen jönne le a pályáról a mérkőzések végén, és büszkén feszítve mondhassa, az én gyermekem.
A vérmesebb szülők nem sok mindentől riadnak vissza, akár véletlenül orrba is sikerül gyűrni a másik szülőt, és nem feltétlen az ellenfél csapatának szurkolót, hanem a saját csapattársét is akár, ha netán szidni merészelné a gyereket egy-egy eladott labda, vagy rossz passz, ne adj isten kihagyott helyzet után, ha a csapat sportágakat nézzük. Ha netán olyan megjegyzések is hallhatóak, hogy “melyik idióta tette be a csapatba a kis lúzert” még el is szabadulhat a pokol. A gyerekek pedig döbbenten szemlélik a pályáról, hogy apu éppen kiüti a csapat centerének az apját, anyu pedig a hajánál fogva cibálja a kapus anyjának haját.
Szerencsére ezek ritkán fordulnak elő, a szaftos beszéd viszont szinte minden mérkőzést végig kísér. Nem kell messzi mennyi a gyerkőcöknek, hogy megtanulják a magyar nyelv szépségeit, mert hát a nyelvünk igen beszédes és sokszínű.
Egy-egy vereség alkalmával aztán terítékre kerülnek az edzők is (itt halkan jegyezzük csak meg, sokszor jogosan), a vezetők, a bírók, a körülmények, és minden amibe csak hibát lehet keresni.
Bizony, ez csak egy játék !
Ugye egy családi társasjátékozás közben sem keverünk le egy pofont anyukának, mert leütötte a gyerkőc bábuját.
Főleg ha kisebb gyerekekről van szó, ők azért játszanak még, mert szeretik a sportágukat, élvezik hogy játszhatnak, együtt lehetnek a társaikkal akikkel jól érzik magukat a pályán, függetlenül attól hogy nyernek vagy veszítenek. Számukra ez valóban csak egy játék, kikapcsolódás, valódi öröm.
Az utánpótlás edzők talán egy vagy kettő sportágat kivéve, nem azért vannak ott mert megfizetik őket, hanem önként, hivatástudatból, mert szereti a gyerekeket, a tanítványaikat, és ilyenkor is segít nekik hogy a legjobban tudjanak szerepelni. Azért van ott, hogy lássa tanítványait, az edzések eredményét, lássa hogy kinél miben kell még fejlődni. A klubok edzői, vezetői, segítők, azért dolgoznak nap mint nap, hogy a kis lurkók ügyesedjenek, fejlődjenek, ami egy folyamat a felnőtté válásukig.
Azt mondják, hogy a sportnak nevelő hatása van. Való igaz, csak az nem mindegy milyen irányba halad, és mi szülők a pálya széléről bizony keményen benne vagyunk, mert hát kiről is veszi a legfőbb példát a gyerkőcünk…..
fair play, fair play a pálya széléről